Nem rólam van szó, hanem emberi folyamatokról és az emberi természetről. Ha nem kezdené a környezet hatalmas erővel már gyerekkorban csiszolni, faragni építeni és formálni társadalmi szerepünkhöz értékelhetően bevált viselkedési és felfogásbeli normáinkat és értékeinket, vagy nem érzékelnénk ennek hatását cserében kapott hagyományaink és megszokásaink bevált, megvilágított, jól eltartott és kényelmes ülőszékeinkben, nem is tartanám fontosnak róla beszélnünk.

De szerintem az ember több mint az irodaszék vagy az esztergapad, és a közösségi élet is több, mint az a magányos harc, amelybe párja és idővel gyermekei is talán elkísérik, ha nem éppen azok is szembefordulnak vele, és a szellemi élet is több, mint az elődeink által felhalmozott ezernyi szabályhoz, hitelvhez való alkalmazkodás, igazodás.