Nem megmásíthatatlan határok szabnak számunkra törvényeket és szabályokat, hanem kizárólag vezető személyiségek, csoportok, elitek és tekintélyek szabnak mások számára határokat. Hivatkozási alapjuk pontosan az, amit te is felhasználtál, végeredményben elfogadva amit állítanak, hogy azok nélkül nihilizmus, abarchia és káosz lenne az emberiség közös sorsa.
Holott ezek eredete kizárólag az ember zavart és korlátolt értelmében gyökerezik, mégis erről elterelve a figyelmet fölülről meghatározott szabályok követésére terelik amely lényegét tekintve vezetői pozíciójuk egyedüli alapja és indoka.
Egyáltalán nem megmásíthatatlanok a törvények és szabályok rengetegei, hiszen nap mint változtatnak is rajta, bizonyságot téve arról, hogy egyszer megalkotott szabályuk vagy törvényük sem örörkkévaló és lehet hiábavaló, értelmetlen, és eredménytelen tehát váűltoztatásra szorul.
A belső nyugalom soha nem azoknak a konfliktusoknak a megszűnéséből származik, amelyben az alkalmazkodó lélek elkerülheti a konflktusok következtében fellépő feszültségeket és esetleges hátrányokat, amely következtében biztonságban, révbe érve érzi magát. Az igazi békesség ugyanis akkor is meg tud maradni, ha éppen összeütközések és konfliktusok heves küzdelmét éli át az ember, mert alapja egy egészséges lélek ereje, és nem egy környezet alakító hatalma által megromlott természet félelmei.