Molnár Rózsa
Kutakodnék

Kutakodnék szemeidben,
de azok még sötétebbek lesznek.
Valahol elmaradtam.
Tudom, mert nem akar rám virradni,
csak bolyongok... 

Kutakodnék szemeidben,
de az magába fojt mindent,
mi kilélegezhető,
nehogy eltűnjön, nehogy elpárologjon
illata annak a másik nőnek... 

Kutakodnék szemeidben,
tartanád egyre, amint én tartalak.
Így élünk.
Így vagyunk.
Méricskéljük a távolságot a félelmek
mérőszalagjával, de az egyre szalad közöttünk... 
 
Kutakodnék szemeidben,
de bozótot növesztesz elé, hazugságot
kegyeset, kíméleteset.
Gyöngéden lépsz árnyékomra,
pedig az is fáj.
Fáj a vágy.
Fáj iránya, ami rajtam kívülre mutat...

Kutakodnék szemeidben,
de nem merek,
nem merem látni, amit már rég tudok.
A szótlan világtalanságot.
Hogy belém vakultál, hogy csak ő létezik
lelked recehártyáin - a következőig -
mindörökre.