Miután megfelelő helyismeretem nincs pl. az egri helyzetre, ott nem engedek meg magamnak részletekbe menő javaslatokat, bár kértek rá. Amennyit tudok, abból az jön ki, hogy sokkal nehezebb ott az SVRV-hez, azaz pontosabban a karsruheihez hasonló rendszert kialakítani, a költséghatékonysága rosszabb, mint a miskolcié. Ezen a topicon azonban át lehetne tekinteni az egri és a hasonló mellékvonali eseteket is, "karsruhei" szemüveggel. Nyilván azon kevés települések vannak előnyben, ahol van villamosvonal, vagy a vasút a település tengelében halad, vagy viszonylag csekélyebb nyomvonalmódosítással haladhat.
Konkrét esethez:
A település tengelyében, halad részben az Eger- Eger-Felnémet állomások közötti szakasz.
Ez Felnémet mostani buszmegállójánál is megfigyelhető 75-76 os szelvény , de lehetne indítani a felsővezeték végénél Eger Sánc u útátjáróban (85-86 os szelvény) is.
Tesco OBI, bevásárlóközpont parkolója szintén majdnem párhuzamos a főtengellyel, attól 100-150 méterre van. Ez a 66-68 as szelvény, itt teljesen sík a terület (65-70 szelvény), és forgalmi kitérő létesíthető
Részben a emelkedőn való megállólétesítés bonyult magyar szabályozása miatt nem lehet vagy csak körülményesen megállót létesíteni a cca 63 as szelvénynél a 12-es buszmegállótól 100 métere.
A Tiba utca végénél a másik helyi buszmegállónál, de a 52 szelvényhez közel talán van remény, ide tervezeztek forgalmi kitérőt is (47-52 sz.).
Egervár adott jó és helyen van.
36-38 as szelvény között a főiskola miatt lenn célszerű megálló 9,8 ezrelékes emelkedő az egyedüli gond.
Merengő uti útátjáró, vagy a Napsugár lakótelep felett lenehtne egy újabb megálló, 16,5 ezrelékes az emelkedő, ez elég gond.
22+40 24+80 között van egy téglagyári rakodó, ideális lenne kitérőnek, forgalmi kitérőnek, de elbontani akarják az elkerülő út miatt, de nem tudom ezaz 5 méter mit segít.
12+23 nál van egy rendezőről vezérelt központi állítású védőváltó, a HÁÉV területén a lebetonozott iparvágány http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=58701472&t=9101631 ez a 15+40 nél levő útátjáró megy át majd 16 szelvényél csatlakozik be a fővágányba.
A lebetonozott iparvágány kincstári terület, magyarul nem kéne kisajátítani, ahogy a téglagyári rakodót sem.
15+40 és 18+40 szelvények között volt egykori Eger Tihamér mrh, egészen 1986/87 es menetrenni évig megállt itt minden vonat, /1993-ban kísérleti jelleggel megállt pár vonat/ ide is tervezetek 2004-ben a MÁV részéről forgalmi kitérőt ez Egri Elővárosi Vasút projekthez.
Ennyit tudok.
Egerben van 30 elöregedett busz amit 5-6 éven belül ki kell cserélni, mert csak 9 busz van a mostani 2 új járművel, ami viszonylag új.
Ezek cseréje mivel csuklósok 70*30 = cca 2 milliárd Ft.
De ezekkel se oldódik meg a probléma zöme, mert ma nincsenek gyorsjáratok, nincs közlekedési szövetség Budapesthez hasonlóan, úgyhogy nem kedvező sok embernek, így autóval közlekednek városon belül és a város környéki települések felé.
Egerben 28000 db személygépkocsi, van ehhez hozzájön a környező községekből bejárók, valamint a turisták, akik ha nem találnak parkolót keringenek a városban és lassítják a forgalmat.
Egy versenyképes Eu projekthez kellene megfelelő tanulmányt, látványtervet írni, azt, hogy Egerben villamosvonal épüljön, nem tartom reálisnak, a költsége kb 6 milliárd Ft vagy még több lenne, és hely nincs hozzá, a mostani elsőajtózó ,kissé megalázó sorbanállásos csigalassú közlekedés, csak a nyugdíjasoknak, meg a diákoknak megfelelő, az utazik még közforgalmú közlekedéssel, akinek a bérletét térítik, de benzinpénzt nem kap.
Én továbbra is várnék értékes segítséget a projekthez, de ha belegondolunk, Miskolcon, Debrecenben komoly fejlesztések történtek, én örülnék, ha kisebb városok is belekerülhetnének ebbe a körbe.