"ne gondoljuk, hogy minden vonalon 4-5-szörös volt."Nem gondoltam, én ilyenkor "best case' számot látok és igencsak megdöbbentett, hogy másutt is volt másfél-kétszeres emelkedés, mivel a kifutó vonalak és a belsők terhelése komolyan eltér egymástól.
"Azt is illik hozzátenni, hogy ez a siker nem a "mellékvonalakból", hanem az üzemmódváltásból fakadt."És? Nem azt mondtam, hogy mindörökké Bz maradjon, sőt kimondottan azon vagyok, hogy erről az állapotról elmozduljanak a mellékvonalak, ahol lehet. Csak nem arra, amerre te nyomnád, emiatt kell sok mindent újra- és újra leírnom. Meg jeleznem, hogy majd leírom, mit gondolok, nem kell a számba adni, amit te hiszed, hogy gondolok.
"- nem kellett átszállni, közvetlenül a Belvárosba jutott az S-Bahn (ugyebár ehhez kellett egy már meglévő városi villamoshálózat, ami Magyarországon nem igazán adottság)"Ahogy az SVRV esetén a tiszaújvárosi, mezőcsáti és kazincbarcikai, ózdi vonalak Miskolc észak-déli javasolt villamostengelyén haladva szintén érintenék a főbb megállókat és a belváros szívét. Tehát egy példa arra, hogy Magyarországon is lehet.
"- számos új megállóhely épült a vasútvonalak mentén (kb háromszorannyi, mint amennyi korábban is megvolt)"Az SVRV esetén kevesebb új megállóhely építése szükséges és persze van rugalmasság, hogy hol legyen, hol ne.
"- felújították a pályát, és villamosították, nyomvonalkorrekciókat csináltak, nem két fillérért"Az SVRV esetén az alternatíva az, hogy építenek egy külön villamosvonalat, valamint megpróbálnak a régi nyomvonalon egy regionális vasutat üzemeltetni, aztán a városi új villamosvonalra talán sohanapján se lesz pénz, mert az EU inkább a regóit is érintő beruházást támogatná, a mellékvonalak meg szintén meghalnak, így lehet szívni azt a gyilkos fekete füstöt, amit a buszok okádnak magukból... (T. úr kötötte igen keményen az ebet a karóhoz, hogy márpedig integrált rendszerről szó sem lehet, Bz-zünk, mert az nekünk jó.)
Az SVRV a "legnagyobb nyomvonalkorrekciót" azzal intézi el, hogy ott úgy is villamosvonalra lenne szükség.
"- kitérőket, kétvágányú szakaszokat építettek"Az SVRV esetén észak felé adott a két vágány, Tiszaújváros felé pedig Nyékládházától délre a kitérők.
"- felszámolták a párhuzamos buszvonalakat (ezek utasszámcsökkenését elhallgatják, ugyebár, mert csak vasutat a vasúttal vetnek össze)"Az SVRV esetén is nagy felszámolást lehet megejteni, ami a 26-os út csaknem teljes buszcsordáját megszűnteti, délre jelentős csökkenést biztosíthat, a városon belül pedig szintén gyakorlatilag buszmentessé teheti a tengelyt.
Miután megfelelő helyismeretem nincs pl. az egri helyzetre, ott nem engedek meg magamnak részletekbe menő javaslatokat, bár kértek rá. Amennyit tudok, abból az jön ki, hogy sokkal nehezebb ott az SVRV-hez, azaz pontosabban a karsruheihez hasonló rendszert kialakítani, a költséghatékonysága rosszabb, mint a miskolcié. Ezen a topicon azonban át lehetne tekinteni az egri és a hasonló mellékvonali eseteket is, "karsruhei" szemüveggel. Nyilván azon kevés települések vannak előnyben, ahol van villamosvonal, vagy a vasút a település tengelében halad, vagy viszonylag csekélyebb nyomvonalmódosítással haladhat.
Kénytelen vagyok jelezni, hogy _ezen_ a topicon a buszos megoldások off topic-nak számítanak. Azzal tessék a Volánosba menni!
/a/