Szándékosan választottam szét a pontjaidat, egyfelől azért mert úgy is érthetőek, másfelől azért mert hozzászólásként túl hosszú lett.

 

Rátérve a törvényre. A Mózesi törvények nem egészen rendeletek halmaza, hanem azoknak a rendeletek megszegésének büntetésének mértékét és módját megszabó keretrendszer. A törvény soha nem választható el attól amit bűnnek ítél, és attól amivel azt bünteti.

Állandó hiba a keresztényeknél, hogy a törvényben csak a rendeleteket és parancsolatokat látják, holott az egész nem arról szól. A törvény arról szól, mindmáig nem csak Mózes esetében, hogy a törvény megsértőivel szemben mi legyen a jogosnak ítélt eljárás.

Te is megállsz a rendeletek és parancsolatok halmazánál, holott azoknak a megsértésükkel kapcsolatos ítéletek mértéke és módszerei nélkül értelmük nincsen.

Ha azokat a rendelkezéseket és parancsolatokat Mózes csak felolvasta volna, de áldáshoz és átokhoz nem kötötte volna, olyan lett volna mint a falra hányt borsó.

Törvényról beszélni ennélfogva Mózes előtt teljesen értelmetlen dolog, arról lehetett beszélni, hogy Ábrahám hallgatott Isten szavára vagy nem, hallgatott-e egyáltalán valaki Isten tanácsára vagy sem.

 

Mózes (ha a törvényadás előtti időszakra vonatkozó részeket is ő írta) már abból a felfogásból indult ki, amelybe ő bele volt már helyezve, tehát a törvény alatti ember szemléletéből kiindulva ítélt meg embereket és cselekedeteket. Törvényről és bűnről beszélt, amikor még sem törvény, ezért megfogalmazható bűn sem volt még a világon.

Ne mondd azt, hogy Ádámnak, Noénak, Ábrahámnak volt valami oltásféléjük, amitől ők tudták a törvényt, be is tartották és ezért számítottak az Úr előtt igazaknak, mert ez mese. Ha az ember eredettől fogva ismerte volna a törvényt akkor nem lett volna szükség Mózesre, aki által törvényt adot az Isten Izraelnek. És még büntetésük sem lehetett, ezért mondja Pál azt jól, hogy a bűn nem számíttatik be, ha nincsen törvény, és ezért mondja azt is, hogy

Gal 3,17:

Ezt mondom pedig, hogy a kötést, melyet Isten elõször megerõsített a Krisztusra nézve, a négyszázharmincz esztendõ multán keletkezett törvény nem teszi erõtelenné, hogy megsemmisítse az ígéretet

Mert itt Pál arról beszél, hogy Ábrahám ígéeretet kap majd utána az egyiptomi tartózkodás négyszázharminc évének megszűnése után keletkezik a törvény. Tehát nem előtte. Mózes rossz szóhasználta nem teszi érthetetlenné amiket írt, viszont fontos a dolgokat helyére tennünk.

 

Nos ennek a törvény alapú szövetségnek eltörlésére jött Jézus. Felszabadított Mózes törvényei alól, te pedig nem változtathatod az ő tanításait újból ítéletnek törvényévé. Ésaiás nem erről beszél, hanem törvény igazságáról, és nem az Isten Fiáról beszél, hanem az Isten szolgájáról, aki még a törvény keretei alá van vetve, és Mózes akkor még igazságosnak ítélt törvényeit hirdette a pogányoknak. Jézus tanítása lényegében attól tér el a törvény hatalmától, hogy nem félemlítéssel operál, tehát nem kárhoztat, nem a  törvény betartására kötelez, tehát te sem ítélhetsz Mózes alapján, ennélfogva nem sérthet meg senki törvényt, mert nem is érvényes. Amit Jézus óta meg lehet sérteni, az nem a törvény, hanem az ember, és az ember élete. Ezért más az az ítélet is, aminek az alapja nem a törvény, hanem az emberek cselekedetei, mert azoknak súlyát az okozott terhek és szenvedések fogják majd mutatni, nem pedig a törvényszegések száma.

 

Az evangélium egyáltalán nem új törvényt hirdetett, ahogyan azt feltételezed. Ez azt jelenti, hogy az evangélium megértésének hiányában Mózes parancsolatait akarod újból érvényesíteni a Jézus nevében. Nem fog sikerülni. Az evangélium nem törvényt hirdet, hanem változást, mégpedig a gonosz és jó cselekedetek közötti megkülönböztetés segítségével történő változást, amelynek alapja ezentúl nem egy törvény vagy egy rendelkezés, hanem az igazság. Azért adott Jézus tanítást, és nem törvénykönyvet a tanítványok kezébe, hogy az ember azon keresztül megértse, hogy a cselekedetek megítélésében mennyire fontos az értelmének felébresztése, vagy mennyire akadály annak sötétségbe borítása.

 

Hogy Máté ezt rosszul ítéli meg, hogy Ésaiás igehelyét ide idézze (ha csak nem betoldás az utókor kellemetlen szándékai következtében) az abból a pontatlanságból is látszik, hogy Jézust szolgának akarja beállítani, aki ítéletet jött hitdetni a pogányoknak, amikor az egész evangélium másról szól. Jézus nem szolga, hanem fiú, és nem ítéletet jött hirdetni, hanem írgalmasságot. Ha ítéletet jött volna hirdetni, akkor törvényszékeket kellett volna alapítania, bírákat kineveznie, és sorba megköveztetni az engedetlen zsidókat és pogányokat.

 

Mint mondtam a lelkiismeret törvényére való állandó hivatkozásod annál fogva is téves, hiába erőlteted azt folyton folyvást, hogy a lelkiismeret annak a felfogásnak a  függvénye, amelyben maga az ember tartja saját elfogadott szempontjai alapján a cselekedeteket  jónak vagy gonosznak. Mindegy hogy ezek a szempontok a Bibliából merítettek, vagy írástudók tekintélyéből, még hiányzik belőle a tényleges sérelmekre való odafigyelés, amely a valódi megítélések egyedüli alapja lehet. Azok a sérelmek, pedig függetlenek attól, hogy ki mit gondol felőlük, azoknak keletkezésének megértése nélkül. A biblikus ember lelkiismerete egyébként is telve van veszélyekkel, mert a tévedésekre való rávilágítás mellőzése nála írástudók által kötelezően elvárt parancs. Hogy egy biblikus ember min háborodik fel, és mit tart szívtelen, kárhozatos cselekedetnek az mindazokból a tévedésekből táplálkozik, amelynek felfedezése a biblikusságának megkezdésének során folyamatosan akadályozva van.

Jézus ezért nem hivatkozik a lelkiismeretre, ahogyan te szeretnéd, mert a lelkiismeret az embernél a felfogásának a függvénye, amely pedig annak a függvénye, hogy mennyire hajlandó valóban megkülönböztetni az igazat a hamistól.

 

Jézus nem volt szolga. Ne állítsad, hogy a maga akaratából nem akarta életét adni az emberekért, mert alaposan félreérted őt. Pontosan azért adta az életét az emberekért oda, mert szerette őket. Azért vállalta az Atyától ezt a küldetést, amely ráadásul az ő halálát is eredményezte, mert szerette őket. Nem azért vállalta a halált, hogy az Istent kiengesztelje, hanem meg kellett halnia mert az emberek nem fogadták be őt.

 

A Sátánnal való párbeszéd bármilyen értelmezésű hivatkozása mindaddíg hibás, amíg annak a kísértésnek a tuljadonképpeni jelentősége nincs előtted feltárva. A Sátánnal való vita még a törvény alatti állapot mellett lehetett, ahol az Isten szolgálata még nem volt érvénytelenítve. Lukács mondja, hogy Keresztelő Jánosig tartott a törvény, a puszta eseménye pedig pont előtte volt. A puszta során a hivatkozás még megállja a helyét, hiszen a törvény Keresztelő János eljövetelével vált érvénytelenné. Jézus az evangélium hirdetését már nem mint szolga tette, hanem mint fiú. Ezért mondja Keresztelő Jánosnál az Isten fennhangon: "Ez amaz én szerelmes Fiam" és nem azt, hogy "Ez amaz én szerelmes Szolgám".

Ne tedd Jézust szolgává, hogy igazold a szolgaságot minden keresztény számára.

Amikor Jézus felszabadítani jött.

 

Mégegyszer nem attól törvény egy törvény, hogy parancsolat van benne, hanem attól, hogy a parancsolat megszegőjét adott mérték szerint és megállapított módszerrel megbünteti.

Attól, hogy parancsolatokról beszélünk, még nem beszélhetünk törvényről.

Fontos, hogy Jézus amikor azt mondja, "ne ítélj, hogy te ne ítéltess" a törvény érvénytelenítését tette meg, amikor pedig bocsánatot hirdetett, a törvény erejét törte meg. Mert a törvény ereje a büntetés mértéke, ha pedig nincs büntetés, hiábavaló a törvény.

Ha pedig Jézus ítél, az attól más, mert ítélete alapja az igazság és nem a törvény.

Mert az igazság megelevenít, a törvény azonban megöl.

 

Jézus megítélése egész biztosan hibás abból kiindulva, hogy a "semmit nem cselekszik magától" gondolatot a wécére üléstől kezdve a fára mászásig mindenre kiterjesztjük. Különösképpen nem igaz arra vonatkozóan, hogy ezért Jézust szolgának állítsuk be. Az evangéliumi  (János 5,19 és 5,30) gondolat helyesen azokra a cselekedetekre vonatkozna, amelyekkel az Atya megbízta, azokból semmit nem magától cselekszi Jézus, hanem az Atya cselekedeteinek hasonlatosságaképp teszi meg.

 

Nem a Szent Szellem pártfogolása teszi szabaddá az embert, hiszen a keresztények száz százaléka élvezheti a Szent Szellem pártfogását, mégsem szabadok. Jézus azt mondja, hogy az igazság megismerése tesz szabaddá, a Szent Szellem tehát megpróbál rá elvezetni. De ha vakon ragaszkodsz a Bibliai tévedésekhez, képtelen a Szent Szellem téged az igazságokra elvezetni, tehát nem is leszel szabaddá. A pártfogolás csak akkor tud "megszabadítani", ha te valóban megismered az igazságot és megérted.

 

Tehát nem bizony.