Brian Benson Creative Commons License 2006.10.29 0 0 251

Tegnap az Animal Planeten volt egy film, elég későn, a Viharmadárról, amely 1977-ben Illinoisban megpróbált elrabolni farmjuk udvaráról egy 10 év körüli kisfiút, de aztán nem sikerült, elejtette és a fiú túlélte és beszámolt. Mindennek tanúja volt az édesanyja. Beszámoltak róla, hogy kb. 3x akkora volt, mint a legnagyobb keselyű. Ennek kapcsán betekintést nyertünk az indiánok hagyományaiba, amely elmondja, hogy nagy viharok előtt jelennek meg ezek a hatalmas madarak, persze nagyritkán. Majd egy tudós elmeséli, hogy a felszálló légáramlatokat használják ki, mint a sárkányrepülők, amik a vihart megelőző légköri viszonyok jellemző megnyilvánulásai, így érthető, hogy Viharmadár (Thunderbird) a nevük. Majd a Viharmadár felbukkanásainak helyét vitték fel a térképre, és az érdekes egyezést mutatott a nagy viharok szokott vonulási útvonalával az Egyesült Államokban. Majd az Argentavis-szal ismerkedünk meg, amely madár ennek az argentínai változata, amely madárnak 8-10 millió éves leleteit találták meg, és kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy az a hatalmas madár repült, megcáfolva ezzel a tudósok eddigi állításait. A film, bár ki nem mondja, azt sugallja, hogy talán ez a madár nem pusztult ki, hanem egyes példányai csodálatosképp fennmaradtak. Erre azonban nem kapunk választ. Mint sok kérdésre sem, amit a film sugall: hol fészkelnek ezek a madarak; hogy-hogy ilyen kevés a találkozás, észlelés... stb. Hozzáteszem, hogy nem bontja ki a film (nem  feladata nyilván), hogy mik a néprazjzi, mitológiai vonatkozásai, hiszen kézenfekvő a kapcsolat a közép-amerikai indián Quetzalcoatl madáristenhez, amelynek számos ábrázolása maradt fenn.

 

Ki tud erről többet?