"* Célunk-e a települések egy részének "megszűntetése"? (Itt arról az esetről van szó, amikor a természetes folyamatokra "rásegítenek".)
Ez a hivatásforgalom része a kérdésnek. Mivel _vasúti_ mellékvonalakról beszélünk, a fentiekkel még nem zárul le a kérdés, megvizsgálható még az idegenforgalmi érték (amennyiben van). Az ezekhez való eljutást is biztosítani kell, tehát a hálózati kapcsolat ezekhez is szükséges."
Ezek nagyon jó gondolatok.
Települések megszüntetését faluromlolásnak is lehet nevezni, ezt egyik szomszédunk is előszerettel alkalmazta sajnos.
Én kisebb településeken láttam egészséges életkörnyezetet, míg egy nagyvárosban annak előnye mellett, olyan környezetvédelmi kockázatot, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni.
Ma egy kisebb településnek az életében nagyon fontos, hogy van e megfelelő közforgalmú közlekedési hálózatba integrálása vagy sem.
Van olyan hely ahova hétközben munkanap sok járat jár, de hétvégén fel se lehet keresni, olyan kevés van.
Idegenforgalomban már ma is szerepet kaptak az erdei vasutak, népszerűek, és én ezt a vasúti mellékvonalak esetében járható útnak tartom, de a jogszabályi környezet nem tesz sok dolgot lehetővé e téren.