Az önként vállalt szolgasággal kapcsolatban leginkább a félrevezetésre szeretnék rámutatni. Írástudók tömege dolgozik azon, hogy a szolgálat eszményét terjessze el a kereszténységen belül, holott az nem az Isten akarata, hanem csak az írástudók (élükön Pál apostollal) által megteremtett hierarchikus gyülekezeti szerkezet létfennmaradásának a  követelménye. A legtöbb ember nem azért csatlakozik ezekhez, mert maguk is meggyőződtek ennek Istentől valóságától, hanem mert elhitték ennek Istentől valóságát. Nem érnek ugyanis rá hogy ezek igazságáról személyesen is meggyőződjenek, hiszen leköti őket a napi gond, a számlák fizetésének a kötelezettsége, a gyermekeik megélhetésének a terhe, vagy éppen a kikapcsolódásuk következtében regenerálódással töltik a maradék idejüket. Sem idejük, sem energiájuk nincs ezen dolgoknak a személyes utánna járásnak.

Nem mondanám a többség esetében valóban igényt tartanának erre, azt mondom inkább, hogy írástudóik elhitették velük ennek a szükségességét.

 

A szakértő az nem vezető, de lehet őt azzá tenni. Akár szakértő akár tanító adhat tanácsot, ez az amire valóban szükség lehet. De helyes tanácsok miatt rendelkezést adni mások cselekedetei felett, azonnal vezetővé való kinevezésről beszélünk.

 

Minden közösségi vezettetés esetében a közösség megegyezésének háttérbe szorítását kell felállítanunk, és szőnyeg alá söpörnünk. Utasítás és vállalás között különbség van, mégpedig lényeges.

 

Az ország vezetéssel kapcsolatban emlékezz arra, hogy mit mondtam. Olyan szerkezetet építettünk fel, amely nem megegyezéses hierarchia nélküli alapokra lett helyezve, hanem utasításos és központi döntésekből álló hierarchikus struktúrából áll. Ha a szerkezet változása nélkül levágnánk az őt vezérlő, döntéshozó fejet, káoszt és zűrzavart teremtenénk, hiszen a szerkezetet fenntartó emberek létfenntartási feltételei ehhez a szerkezethez lettek láncolva, és az lett eleve kialakítva hogy irányítás nélkül elveszítsék létük fennmaradásának biztos fonalait.

 

Azt a tévedést szeretném mindenképp eloszlatni, amelyben azt gondoljuk, hogy egy őszinte és a közösség érdekeit szolgáló vezető jó irányba viheti az alá tartozó szerkezetben élő embereket. Ugyanis a konfliktus nem a vezető és a közösség között lép fel, hanem a közösség és az őt keretek közé fogott szerkezet között lép fel. Az őszinte vezető pedig őszintén választani fog az ő fenntartását biztosító szerkezet érdekei mellett az éppen szembekerülő közösség érdekeivel szemben, és még hazugság sincs benne, mert azért lett megbízva, hogy a szerkezet érdekeivel egyező közösségi érdekeket szolgálja. Arról most nem is beszélek, hogy abban a pillanatban, ahogy érdekei fűződnek a létfenntartásán keresztül a vezető pozíció betöltéséből hozható döntésekhez, akkor hogyan fog választani, ha ezek szembekerülnek a szerkezet érdekeivel. Alapvető hiba, hogy akit vezető választanak, a fizetésén keresztül eleve érdekeltté tesznek a létfenntartásának függővé tételével, hogy döntéseit a szerkezet érdekein kívül más is befolyásolja. Tehát eleve a kísértés biztosításával választunk vezetőt, hogy őszinteségét a választás pillanatában azonnal sutba kell dobnia.

 

Tehát nem lelki vezetőről, hanem általában vezetésről beszélek, beleértve lelki, vallási, szakmai, gazdasági, és poltikai vezetőket és tekintélyeket.

 

Az utasításalapú szolgálati rendszert lecserélem tehát az önkéntes és  felelősségteljes (tehát meg is teszi) vállallással.