Szilágyi Domokos
UTAK

Utak. Vadak, szelídek.
             Bátorítók, nagyok.
Én, ki még itt e Földön
             itthonülő vagyok
(otthon a testnek - börtön
             léleknek ez a part,
lélek, képzelet, elme
             mindig szállni akart,
míg rög-anyánk szerelme
             végképp be nem takart) -
itthonülő e Földön -
             s bár, kötnek élők-holtak,
kiszökni rácsos égen!
             megtaposni a Holdat!
súlytalanul és fájón,
             mint az anyai sóhaj -
örök pörlekedésben a
             a gravitációval!

       Árkát-bokrát, mennyét-poklát
       úttalan utakon utazva kutatom,
       áldatlan állapot - eső elől állatok
       futtában rohan a futásom rokona,
       szidjatok, áldjatok, meg sosem állhatok,
       aki megigazul, gyötrő vigaszul
       (még akkor is, ha arra tart, ahol szakad a part)
       tudja fájón: minden tájon
       hazajutni akart.

Valamicske boldog messzeséget
hoznia magával, ha visszatérhet.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
       Elindult a Semmi felé
       - vízi úton - Ada Kaleh

       tűzhelyek kialudt tüzét
       álmodják csüggeteg fügék

       Kinek ellent nem állanak
       az állingáló várfalak

       nagyobb ellenség láthatatlan
       közeledik - ma árny alakban

       holnap már kézzel foghatón
       Az ember aki vasbeton

       lábon-járó-óriás tervet
       megszületendő jövőt termett

       az ember aki látva látott
       egy emberszabású világot

       - az álmaiban született
       életre kelő életet -

       az Ember aki vasbeton - -
       tudjátok már - nem folytatom

       Az Időben így ér haza.
       S akkor neki van igaza.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -