Vándor,nézz ide,kérlek!
Mivé lesz majd e földi élet?!
Tudod,lehántották kérgemet,
s belém rúgott sok gyerek.

Törzsembe szívet karcoltak,
a favágók fejszével taroltak.
De itt hagytak,mert nem tetszettem nekik,
és félholtan állok most itt.

Ezután egy gyerek letépte leveleimet,
egy másik szeggel sebzett meg.
De tűrtem,ha égett,ha fájt.
Kérlek,ne bánts!!!

Én vagyok házadba a gerenda,
én vagyok a lépcső, a parketta.
Szomjadat én gyümölcsöm oldja,
én vagyok,ki télen a meleget adja.

Lehetek játék vagy szerszám,
lehetek dísz vagy fatál.
Mindig én vagyok éltetőd,
ha nem lennék,nem lenne levegőd!!!

Vándor,ne báns,kérlek,
tudj örülni,hogy élek!
Hisz én vagyok papírod,s nekem köszönheted,
hogy kezedben tartod e verset.


(Szabó Katalin)