Folytatás:
"Kilencven éve halt meg Szentkatolnai Bálint Gábor. Kevesen tudják, ki
volt, mert az arra hivatott tudós társaságok halálában éppen úgy
megfeledkeznek róla, mint ahogy életében is mellõzték. Ki volt ez a
talán még Kõrösi Csoma Sándornál is jelentõsebb tudós, felfedezõ, és
mi volt a bûne, hogy 130 éve agyonhallgatják?
Igazi vasfejû székely a Bálint,
Nem arra megy, amerre Hunfalvy int.
( Arany János )
Korának egyik legnagyobb világutazója, Kõrösi Csoma szellemi
örökösének bûne az volt, hogy tanulmányai és kutatásai alapján nem
fogadta el a magyarul alig tudó Budenz és Hunfalvy-kitalálta finnugor
elméletet. 1877-ben ugyanis Trefort Ágoston kultuszminiszter (a
budapesti gimnázium névadója) kiadta az ukázt: „A külsõ tekintély
szempontjából elõnyösebb finnugor származás princípiumát fogadom
el, mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk.
A kormány a jövõben csakis azokat a tudósokat fogja támogatni, akik a
finnugor eredet mellett törnek lándzsát.” Függetlenül ennek
tudományosan megindokolható igazságától, ma is ez a szellem él és
virul a tudomány fellegváraiban.
Ezzel szemben az 1844-ben Szentkatolnán született tudós kimondta: „
Az egész suomi rokonság csak arra jó, hogy a dicsõ németségbe
olvadást tekintsük az egyedüli magasztos dolognak.” Nem csoda, hogy
fennmaradt mûveit máig rejtegetik a Széchenyi könyvtárban.
A kivételes nyelvtehetséget – életében 30 nyelvet tanult meg, Vámbéry
Ármin, a török nyelvrokonság kutatója vette szárnyai alá. Bálint Gábor
azonban mestere elméletét sem vette át, hanem – a hivatásos
finnugor mellett – egy harmadik elmélet bizonyításának szentelte
életét. Elsõ, kaukázusi útján a cseremisz nyelvet sajátította el és
megállapította, hogy ez nem csak hasonló a magyarhoz, hanem nélküle
a magyar nyelv több jelensége sem érthetõ. A cseremisz kérdés a
hunokig visz, a hun kérdés pedig összefügg a bolgár-kazar-székely
kérdéssel, fejti ki 1901-ben megjelent A honfoglalás revíziója c.
könyvében.
Az 1868-ban kiadott akadémiai nagyszótár egyik szerzõje Czuczor
Gergely javaslatára és anyagi támogatásával fiatalon Mongóliába jut.
Itt nemcsak megtanulja a mongol, mandzsu, tatár és kalmük nyelveket,
hanem szótárokat és nyelvtanokat is állít össze – elsõként a világon.
Valamint párhuzamokat fedezett fel a magyar és a mongol között. 1877
és 1880 között Széchenyi Béla nagy expedíciót vezetett Ázsiába, a
felfedezõútról szóló tanulmányokat szintén a Széchenyi könyvtár õrzi
három vaskos kötetben. Ezzel az expedícióval jutott Bálint Gábor a dél-
indiai Bangalore-ba, ahol két hónap alatt megtanult tamilul. Ezután két
évtizedet szentelt tamil-kutatásainak, amelynek eredményeként
megjelent ’Tamul (dravida) tanulmányok’ címû könyve, és amivel
végképp kiérdemelte az Akadémia minden ellenszenvét.
Ebben ugyanis nem állít kevesebbet, minthogy a tamil nyelv a turánság
legrégibb írott okmánya, s a tamil féle nyelvek a magyarral jóval
szorosabban összefüggnek, mint amelyeket a finnugristák ránk
akarnak erõszakolni. Kimondja, hogy hangtanilag, szótanilag,
alaktanilag a magyar áll a legközelebb a turáni nyelvekhez, fõleg a
tamilhoz. A még mai is hivatalosnak számító finnugor emlõkön felnõtt
nemzedék természetesen nem hallott a turáni nyelvekrõl.
Tudósunk tanulmányai alapján egy másik tudós is kutatott Ázsiában:
Baráthosi-Balogh Benedek. 1930-ban jelentette meg Déli turánok c.
könyvét. Ebben megemlíti, hogy az indiai turáni és turáni keveredésû
népekrõl az angol irodalomban egy egész könyvtárra való van már
összeírva… Ha egy képzett magyar nyelvész ezeket ellenõrizné,
hiányaikat kipótolná, olyan szolgálatot tenne a nyelvtudománynak,
amilyent még kevesen tettek. Kötetét pedig ezzel zárja: „… reá
mutattam minden valószínûségére annak, hogy a magyarság a turáni
fajnak nem a legutolsójából került ki, s hogy nem lesz mindig csalóka
délibáb az, hogy a 7000 éves kultúrájú turáni fajban népem
történelmét is legalább 3000 éves múltra vihetjük vissza.”
A turáni kultúra India északi részén virágzott (ezen a területen tárták
fel Mohenjo-Daro és Harappa máig rejtélyes dravida városait), majd az
árják megjelenésével a turáni népesség a Himalája hegyeibe és délre
szorult. Múltunk és régi kultúránk feltárása érdekében fontos lenne e
népek nyelvét, néprajzát, szokásait, történelmét, irodalmát, meséit
kutatni. Ezeket a földmûvelõ népeket az árják, a mai észak-indiai
hinduk õsei, szolgaságra vetették. (A kontinensnyi országban 3000 év
alatt nem sikerült Dél és Észak szellemi egyesítése, a kölcsönös
ellenszenvrõl érdekes észrevételeket tett az indiai származású író, V.S.
Naipaul is. A híres kasztrendszerben a földmûvelõk a legalsó, negyedik
kasztba tartoznak, alattuk már csak a kasztnélküliek, a páriák vannak.)
A Dél-Indiába szorult dravidák a déli ugorok, a turáni család
legrégebben levált tagjai pedig az északi ugorok, a finnek, vogulok, és
egyéb kis népek. Baráthosi-Balogh velük kapcsolatos megállapítása
máig nem veszített aktualitásából: „És mégis: jó száz éve a hivatalos
kutatás ezt a pár milliónyi népséget kutatja; különös hogy ennyire
ragaszkodnak az ötlethez, hogy a 15 milliós magyarság 1000 éve
egyetlen nagy és jelentõs kultúrájával Európában ezektõl származott
volna. Ezzel szemben az Indiában élõ déli ugorok száma közel 150
millió.” (Azóta többen lettek.)
Szentkatonai Bálint Gábor, a közép-ugor mandzsu, mongol, török, tatár
nyelvek nagy tudója e nyelvekbõl vett adatokkal igazolja, hogy a tamil
olyan gyökökre és nyelvtani jelenségekre ad magyarázatot, amikre a
finn és rokonai nem képesek.
’Gyöknyomozó szótárkájában’ 3500 tételt említ, ezek között kevés
olyan van, aminek ne lenne tamil megfelelõje. Hogy nem tudott
mélyebben elmerülni a témában, annak az volt az oka, hogy nem volt
több dravida szótára.
Gondoljuk meg, micsoda anyagi áldozatok és ’logisztikai’ nehézségek
árán tudott száz éve egy tudós könyvekhez jutni! Hát még ha azt is
tudjuk, hogy Magyarországon ennek a 30 nyelvet beszélõ, sok ázsiai
nyelvnek a világon egyedülálló szaktekintélyére nem volt szükség.
Tizenöt évre eltûnt – Kisázsiába, ahol lepkefogással, nyelvtanítással
tengette életét. Errõl az idõrõl keveset tudunk, de lemoshatatlan
szégyenfoltja marad az Akadémiának, a kultuszminisztériumnak és az
egyetemeknek. Végül mégiscsak elszégyellték magukat és 1897-ben
kinevezték egyetemi tanárnak Kolozsváron. Késõn. A hivatalos
tudományos életnek sikerült elérni a sok gyûlölködéssel, támadással,
gáncsoskodással, hogy élete utolsó évtizedében már nem irt. Sikerült
ezt a nagy elmét tönkretenni. És még hány más nagy szellemet?
Végül szemléltetésképpen néhány magyar és tamil szó összevetése a
3000-bõl: lásd alábbi hozzászólás
