Ez is egy örökzöld érv.Az bizony, mint ahogy a "csak ilyenkor mindig tegyük hozzá" kezdetű mondatod is. De igazad van. Mert az önkormi működhetne úgy is, hogy mindazt a pénzt, ami a helyi rendszerek működéséhez szükséges, ő szedi be és ő gazdálkodik vele. Voltaképp elmehetünk odáig, hogy a jelenleg központiként kezelt pénzek is önkormányzati szintűekké válnak - ezzel együtt Magyarországból városállamok laza szövetségét hoztuk létre. :)
A jelenlegi helyzet viszont épp ellentétes: túl erős a központi befolyás. Hogy miért, mikortól, meddig, az már inkább politikai meg talán szociológiai téma. A közlekedéssel foglalkozó területeket az eredménye kell hogy érdekelje, azaz az önkormányzatok pénzügyi gyengesége. Na de ha az önkormányzatok pénzügyi gyengesége adottság, amely valószínűleg még tartósan fennáll, akkor eleve mi értelme annak, hogy magas üzemeltetési költségekkel járó, ráadásul a nullszaldó közelébe se hozható tevékenységet sóz az állam az önkormik nyakába? Hát max. az lehet az értelme, hogy "na ugye, így se megy", és ezek után már mindenki egyetért azzal, hogy le lehet kaszálni.
Magyarán, sikerült létrehozni egy érvet a megszüntetés mellett. És erre nem az a válasz, hogy "hú, a szemetek", hanem legfeljebb annyi, hogy "igen, a tömegek számára nem tiszta helyzeteket meg kell világítani". A
világítótest tetszőleges eszköz lehet, amelynek az "erkölcsösségéről" lehet ugyan vitatkozni, de nem érdemes.
hm