Ilona_ 2006.10.24 0 0 3013 Ábrándjainkat mindaddig meg tudjuk valósítani, amíg erős rajtunk kívülálló körülmények meg nem állítanak. Hiába akarom a családon belül megteremteni a szeretet, boldogságot, ami nem rajtam múlik, ahhoz nem tudok többet tenni. Elég sok egyoldalúságot tapasztaltam már meg, de az is lehet, hogy túlszeretem az embereket. Illetve mindenki tele van gondokkal, én meg nem merek boldognak lenni, mert úgy nézek ki, mint aki nem ismeri az életet. Örül minden hülyeségnek. De túl kell lépni mindenen, aki nem kívánja a boldogságot választani, azzal nem lehet erőltetni, és az emberek valahogy ragaszkodnak a biztonságos, megszokott bajaikhoz, jól berögzült szokásokhoz. Tehetetlenségükben szidják a szomszédot, a rendszert, vagy bármi más, rajtuk kívülálló, taposható alkalmatosságot. Te ezt hogyan látod? Minden ember jelleme, vagy inkább élete a kapott információkból alakul. Senki nem lesz eleve rossz, vagy netalán gonosz. A fogantatás pillanatában már ezernyi információval rendelkezik az életkezdemény, nem csak genetikaira gondolok, érzelmire is, amiről bár ott fejlődik közöttünk, tudomásunk, alig van minderről; aztán amikor megszületik, hordozza magában ezeket a lapuló információ kezdeményeket, amihez hozzájön megint ezernyi más és egyszer csak kinő, előbújik belőle: kihozza a környezete. A hatalom eszközként az erőszakot ott tudja igazán alkalmazni, ahol erőszakra jól reagáló emberek vannak, akik megfélemlíthetők, akik nem ismerik a büszkeséget, a kiállást önmagukért, akik nem magabiztos, erős egyéniségek. A hatalom nagyon is érti az élő természetet, ösztönösen, vagy tudatosan, de benne van annak információja, csak alkalom kell, hogy működésbe lépjen. A buta erőszakos nincsen tudatában még céljaival sem, önmagával sem, egyszerűen szórja a világba kellemetlen élményeit. Most is megörvendeztettél egy kifejezéseddel: „szándékos rongálás”. Előzmény: takarito (3010)