lzleo Creative Commons License 2006.10.20 0 0 1045
”olvasd el bátran a cikkeket, sehol egy szóval nem említették a cukor kedvező hatását. valszeg azér, mert tudták, hogy hülyeség (nem úgy mint te), és nem égették magukat, hogy publikálják.”

”Hidd el, hatszázmillió másik változó okozhatta a kapott eredményt.” – Ezt elhiszem. Mint ahogy a cikkre való utalásomkor írtam, a kedvező hatásban és sem hiszek. Viszont az is biztos, hogy semmiféle kutatás vagy tapasztalat nem támasztja alá azt sem, hogy magas fehérjetartalmú, növényi rostokban gazdag, tudatosan csökkentett szénhidráttartalmú étkezés során napi 30g cukor bevitelének bármiféle negatív hatása lenne. („Azzal azért nem értek egyet, amiről a cikk szól, hogy a cukor fogyaszthat, viszont nem kell azt gondolni, hogy aki cukorral issza meg a reggeli kávéját, az body-s szempontból mérget fogyaszt.”)

Magyarul én csak az ellen szóltam, hogy az ilyen ”Ihatok-e egy pohár bort?” meg ”Megihatom-e a kávémat cukorral?” típusú kérdések fontosságának túl nagy feneket kerítsünk. Pláne egy olyan közegben, ahol a többség nem versenysportoló, és sosem fog és talán nem is akar ”csontszárazra” leszálkásítani. Meg aztán egy olyan embernek, aki eddig összevissza kajált, nem sportolt, vagy sportolt, de nem rendszeresen, vagy nem alakformálás céljából teremben, annak szerintem kezdetben bőven elég drasztikus változás, ha rááll a rendszeres súlyzós edzésre és a táplálkozását a helyes irányba alakítja. Ebbe (a rendszeres 2-3 óránkénti táplálkozáshoz, és a tudatos szénhidrát, fehérje, zsír bevitelhez meg egyebekhez való hozzászokás mellet) bőven belefér egy-egy cukrozott kávé, néha egy-egy pohár finom bor, vagy akár néha egy kisebb szelet süti vagy csoki is. Nem kell túldramatizálni a dolgokat. A fogyást és zsírégetést ”hidd el, hatszázmillió másik változó” is befolyásolja. Minden ember szervezete más, az emésztésünk sem egyforma, van aki a ”levegőtől” is dagad, más meg hülyére zabálhatja magát, akkor sem hízik vagy zsírosodik. Számít az életmód, a munkahelyi és otthoni stressz mértéke, a napi alvás mennyisége, és a munkahelyi feladatok is, stb.. Aki egész nap rohangál, vagy esetleg részben vagy egészben fizikai munkát végez, annak egészen máshogy működik az energiaháztartása, mint aki mondjuk egész nap csak az íróasztalnál a monitor előtt ül.

Szóval én továbbra is azt állítom, hogy aki akar, és akinek az a hatásos, az legyen fanatikus és szigorú önmagával szemben, de azért azt nem kéne nagyon felháborodottan követelni, hogy más is fogadja el, hogy ez így kötelező, mert egyébként sosem fogy lefogyni, vagy biztosan hájas disznóvá fog válni.

Előzmény: athos777 (1043)