Isten és Sátán képe hisszük, hogy annyira egyértelmű, hiszen végletekig tartó ellentét a kettő, de az emberek életében ez nem ilyen egyszerűen jelenik meg.

Aki az Istent szolgálja, hiszi, hogy jó, aki a Sátánt, arról hiszik a jók, hogy rossz.

Az élet nem produkál abszolútumokat, pedig, mi emberek szívesebben gondolkoznánk a magunk sekélyes +- képzetvilágában.

A szélsőséges és a végtelenségig egyértelművé tett világ (megítélés) eleve lehetetlenné teszi a felállított tökéletesség vágyképének elérését. Szeretnünk magunkat pedig kell.

Az eredendő bűn, a magasra felállított (isteni) mérce szeretet nélkül kártyavárként omlik össze. Ezért annyira fontos a szeretet; az isteni lét egy olyan harmónikus állapotot ad, amelyben ezek az éles határok elmosódnak, feloldódnak, de nem összemosódnak! A szívek meglágyulnak, elfogadóvá és megértőkké válnak.

Ahhoz, hogy a szeretet beköltözzön az emberi szívekbe, meg kell ismernünk az emberi természetet, tudnunk kell a Sátánról és meg kell ismernünk, tapasztalnunk Istent, a szeretet így válik felelőssé.