guzmen Creative Commons License 2006.10.18 0 0 2831
Az attól függ!
Önállóan cselekedett-e a szolga, (kerülhet olyan helyzetbe is), vagy mint szolga utasítást, parancsot kapott és azt nem, vagy rosszul hajtotta végre. Ha a szolga súlyos kényszer, alávetettség hatása alatt cselekszik, akkor az ura és feljebbvalója a felelős azokért a cselekedetekért, melyeket végrehajtatott. Más helyzetben van az a szolga, aki önként veti alá magát urának, és más helyzetben van az a szolga, akit erőszakkal kényszerítettek alávetett helyzetbe. Ha az önkéntes szolga nem látja gonosznak urát, s ez mégis bekövetkezik otthagyja, "nem erről volt szó" alapon, bűnrészességet nem köteles vállalni. Ha erőszakkal kényszerítve került adott helyzetébe, és főleg még zsarolják is valamivel, ura gonoszsága láttán nem sokat tehet. Kénytelen végrehajtani a kapott parancsot, mégha szíve mélyén ellene van is. A parancsra végrehajtott gonosz cselekedet, amely kényszer alatt történik, nem egyenlő elbírálás alá esik azzal, ha valaki szabad akaratból teszi. Egy példa, bár nem tökéletes, Nürnbergben sem a német hadsereget ítélték halálra emberiség elleni bűntett miatt, hanem annak vezetőit. Például Keitel tábornokot, az OKW főnökét felakasztották, míg azok a katonák, akik a parancsot teljesítették felmentést kaptak.
Előzmény: takarito (2828)