Így van. Én azt hittem, ezt már jópárszor letisztáztuk ebben a topicban. De hát a jó pap is holtig tanul, főleg a provanszi.
Szóval annak, akinek nem tiszta:
Az eljutási idő: a kiindulóponttól az úticélig értendő. Benne foglaltatik
-a megállóhelyre való eljutás ideje,
-a járműre várakozás ideje,
-maga az utazás ideje (ez a menettartam, benne a köztes várakozásokkal is, amik a menetidőbe nem számítanak bele (legalábbis vasutasul)),
-benne van az átszállásokkori várakozási idő, és
-a leszállóhelyről az úticélig eljutás.
Személygépkocsinál az eljutási idő szinte azonos a menettartammal, vagy utazási idővel, egyedül a garázsból való kijárást, és a garázsajtó becsukását lehet hozzávenni, valamint a parkolóhelytől az úticélig eljutást.
Az tömegközlekedési eszközválasztásnál - a kényelmi, tarifális, higiéniai stb. szempontokon túl - az eljutási idő a legfontosabb tényező. Ebben verhetetlen a busz a legtöbb mellékvonallal összevetve, sőt, még sok fővonalon is. Mindez azért, mert a buszok elérhetősége jobb, megállóhelyei rendszerint közelebb vannak a kiinduló pontokhoz és az uticélokhoz, így a rágyaloglás és elgyaloglás lényegesen rövidebb ideje miatt nyer a busz.