Igen, ha biztosan kellemes élmény lenne, akkor csak pénzért dughatná be a fejét, gondolom.
Szerintem ebben nem a csók a legjobb, hanem az ismeretlen, és az izgalom.
Volt Prágában korábban olyasmi tehenes kiállítás, ami nemrég Bp-en is, és a tehenek között volt egy nagyon érdekes, ami szintén erre az izgalomra épített.
Teljesen dísztelen, fehér tehén volt, az egyik oldalán két lyukkal. A lyukak olyan távolságban voltak egymástól, hogy egyszerre két karral kényelmesen bele lehetett nyúlni egészen hónaljig, de a tehénbe belelátni nem lehetett.
A karom könnyen belefért, mégis nagyon nehéz volt belenyúlni. Megtenni volt nehéz.
Pedig ésszel tudta az ember, hogy végülis semmi olyan nem lehet benne, amitől félni kéne, de mégis.
Előre elképzeltem mindenfélét, például hogy valami csúszós, vagy nyálkás lesz benne, mintha igazi belső szerveket tapogatnék, és borzadtam, aztán azt, hogy esetleg valami olyasmi lesz ott, ami mozogni fog, (ettől is) aztán azt, hogy valami hangeffekt fog következni, amitől majd megrémülök, vagy hogy az a valami túl kemény lesz, borzasztó formájú, vagy éles, vagy szúrós, vagy túl sima, vagy harap, vagy bármi, de fájni fog.
Szóval nehéz, de valahogy hősies érzés volt belenyúlni. (végül csak egy kézzel mertem, hogy azért bárhogyan is lesz, egy ép kezem mindenképp maradjon)