Tudom, rólam is bizonyosan ezt gondolják. Nem nagyon zavar, ettől én nem leszek sem több, sem kevesebb. Mintahogy attól sem leszek kevesebb, ha átengedem a gyalogost az úton, kiengedem az autóst a szomszéd utcából, vagy kihúzódok a belső sávból egy gyorsabb autó elől. Sőt.
Sajnos én is találkoztam már BMW-ssel, aki fennhangon elemezte, hogy nehogymár egy szaros Golf megelőzze az ő 750i-jét, jól meg is mutatta hol lakik az erő. És teljesen hiába magyaráztam, hogy gáz amit beszél, mindenki tudja, hogy 5liter erősebb, mint másfél. És ha én 143-mal megyek tempomattal, akkor annyival megyek, előzhet tőlem akármi. A múltkor például megelőzött egy Smart. Ezen egészen elképedtem, mert úgy tudtam, csak 130-at bírnak. Biztos valami tuning volt. Persze, utána mehettem volna, mert 240et már biztos nem megy, és akkor jól visszaelőzöm. És akkor mi van? Semmi. Elismerem, hogy vannak gáz BMW-sek, de koránt sem mind az. Itt pl főleg nem. Az utakon legalább annyi barmot látok nem presztízs autóval, ha nem többet.