A cipőpucolás önmagában, valóban nem bűn. Mint, ahogy a gyümölcsevés sem az. Önmagában. Egyrészt, attól függ kinek a gyümölcse, a tiéd, avagy másé? Kaptál-e rá engedélyt, hogy ehess belőle, vagy sem? Másrészt a cipőpucolásnak is lehet a számodra sokkal fontosabb jelentősége, mintsem gondolnád. Lehet, hogy aki megbízott vele, inkább arra kíváncsi, mennyire vagy megbízható, hűséges, lojális hozzá. Lehet, hogy később komolyabb feladatot is kaphatnál, ha megbízható maradnál. De, ha nem... Ha ez a valaki, mondjuk a munkáltatód, urad, sőt Istened, akkor a cipőpucolás jelentősége egyre inkább, az életedet befolyásoló cselekedetté nőhet. Nem tudhatod mindennek a miértjét, és a feletted állók közül senki nem köteles mindent megindokolni a számodra. Főleg nem Isten. Ha mégis megteszi, magától fogja megtenni, amikor és ahogy jónak látja. A jó és rossz tudásának képességét megszerezni gyümölcsevés által persze, hogy nem bűn. De ezt nem is állította senki. A tiltó parancs felrúgása volt a bűn. A háttérben, az emberpár számára felfoghatatlanul, megérthetetlenül olyan indítékok, ok és okozati viszonyok, olyan őket messze felülmúló személyek összeütközése zajlott a parancsmegszegés kapcsán, annak felhasználásával, amelyek napjainkra is kihatnak. Minden ott kezdődött, és még nincs vége! Az egészet egy ún. „Vitakérdés” motiválta, és motiválja ma is. Ennek egyik gyökerét éppen te írod, a 2573-as hozzászólásodban.

„Visszafelé következtetve, amikor a törvényekben megszabott engedelmességen túli engedelmességet követel valaki,akkor az már az önkény uralmát jelenti…
Fontos itt megtenni azt a megkülönböztetést, hogy az Úr nem a saját önkényének tartozó engedelmeskedést várt el,”

Dehogynem! Nézzük az alábbi versidézetet:

2 Mózes 33:19
„Az ÚR így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az ÚR nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok.”

Naná! Csakhogy neki, joga van hozzá. Ő a Világegyetem Szuverén Uralkodója, és megteheti. Ha bárki más tenne így, fennállna a veszély, hogy a saját önkényével visszaélne. Ez a veszély annyira kézzelfogható, hogy ebbe kapaszkodott bele Sátán, a „Hazugság Atyja”, kígyó képében. Kétségbe vonta Isten szuverenitását, igazságosságát, szavahihetőségét „Dehogy haltok meg, csak ő mondja, mert félre akar benneteket vezetni”. Ez, az állítás annyira igaznak látszott, hogy a két ember el is hitte, ott, és akkor, a gyümölcsevés után. Nem haltak meg azon a napon, ahogy ők értették, (rosszul), ezért, ha merték volna, Isten szemébe mondták volna, hogy hazudott. Még szép, hogy ezt a Teremtő Isten nem hagyta, nem hagyhatta annyiban. Na ezért nem egy egyszerű, helytelen cselekedetről volt szó, hanem súlyos bűnről, amelynek következményei napjainkig, sőt a távoli jövőig kihatnak.

guzmen