Alapjaiban a lelkiismert az ember felfogásától illetve hiedelmvilágától függ. Ha az valamit tisztátalannak vagy erkölcstelennek ítél, akkor azt a "lelkiismeret" fogja kifogásolni.

 

Valaki a szombaton végzett munkát bűnnek tartja, valaki pedig kötelességnek.

Valaki a szexuális életet bűnnek tartja, valaki pedig az élet részének.

Valaki a tehén levágását bűnnek tartja, valaki pedig a levágásával táplálkozik.

 

És bármelyik közülük akkor érzi a lelkiismeret furdalását, amikor éppen a felfogása által helytelenített dolgot megteszi. Ha az hívő akkor azt, ha hitetlen akkor azt.

 

A lelkiismeretre való hivatkozás valójában egy kikerülése az igazság megismerésére szánt lépeseknek. Az adott cselekedet minősítése már tudott és ismert  szabályok alapján lesz megítélve, ahelyett, hogy annak a cselekedetnek természetét és okait az ember először megvizsgálja, másodszor pedig megértse. Egész biztos, hogy egy megértett cselekedetből más döntés fog születni, mint a lelkiismeret alapján ismert szabályok szerint helyeselt döntésből.

 

A lelkiismeret valójában a jó és gonosz közötti különbségtételnek tudása, pontosan annak a függvénye.

 

Jézus a hangsúlyt azonban az igazság keresésére helyezte, ami pedig eleve kizárja az előítéletek alapján hozott döntéseket.

 

Pontosan a lelkiismeret megcsalásának lehetősége tesz bizonyságot arról, hogy a lelkiismeret a jó és gonosz tudásának a  függvénye. Mert ha a lelkiismeretet meg lehet nyugtatni félrevezetéssel, akkor mi  az akadálya annak, hogy félreértések ne szabályozzák rosszul a lelkiismeretünket? Mert a keresztények hibás cselekedetei is téves hiedelmükből alapvetően következik.

A bűnről szóló tudás vagy tudatlanság pontosan attól a tudástól teszi függővé az ember lelkiismeretét, amely eldönti a különbnséget a jó és gonosz között.

Ha pedig a bűnről helytelen felfogást fogadtatunk el az emberrel, akkor a lelkiismeret az ellen sem fog tiltakozni, ha valakit megöl az ember, hiszen az elfogadott mértéke alapján cselekedetét az is helyesnek minősítheti.

Abban nem sok különbség van, ha a törvényt a lelkiismerettel bensőként vallja valaki, vagy ugyanazt a törvényt külső erő kényszeríti az emberre, mindkettő esetében a törvénytől való eltérés fog lelkiismeretfurdalást okozni. Ebben pedig nem játszik szerepet sajnos az a gondolat, hogy az elfogadott törvény maga helyes-e, hanem egész egyszerűen csak az, hogy eltér a törvénytől.

Pontosan ettől a  törvényeskedő szemlélettől próbál Jézus felszabadítani, hogy a megértés és az igazság jelentőségét hangsúlyozza ki, mert egy törvény helyes vagy helytelen voltát, bármilyen tanács istentől vagy nem istentől való voltát, csak megértés alapján lehet meghatározni.

 

Hogy az elvárt szabályoknak való meg nem felelés lelkiismeret furdalásban vagy a szabály alkotójától való félelemben merül ki, csak fokozati különbség van, a második esetben büntetés is kilátásba van helyezve. De ahogy folyamatosan hangsúlyozom, hogy amikor egy cselekedetet lehet helyteleníteni, azért annak megtétele még nem jelent bűnök elkövetését. Bűnt csak akkor követ el az ember, amikor törvény által elítélhető tettet tesz. Ilyen pedig Mózesig hallomásból sem volt ismert. Jól mondja Pál, hogy a törvény eljövetelével felelevenedik a bűn, (és hogy törvény nélkül holt a bűn) csak az ebből levont következtetései hibásak.

 

Ádámék pedig nem a haláltól való félelem miatt rejtőztek el, hanem mert meztelennek érezték magukat. "Mert meztelen vagyok és elrejtezém" - mondja amikor Isten keresi. Nem azonosítható ez tehát azzal a félelemmel ami a törvény cselekedeteinek megszegéséből származó büntetésekből származik, és amit az ószövetség a bölcsesség kezdeteként is magasztal. Még a haláltól való félelem megszületéseként sem alkalmazható, mert a kígyó magyarázatáig pont a haláltól való félelem miatt nem ettek a jó és gonosz tudásának a gyümölcséből.

A meztelenség miatti elrejtezésből lelkiismereti problémát csinálni azért igen erőltetett dolog, ráadásul senkinél sem úgy működik.