Az elsődleges kapocs Istennel, s Isten akaratával, szavával az ember szelleme. E részünkből általában a lelkiismereten keresztül érkezik jelzés, amely részünk vizsgálja, feltérképezi az emberi benső összes részét (Péld. 20,27.), s azoknak meglátja a hibáit, s azokat felszínre hozza jó esetben.

Akkor tudja felszínre hozni, ha nincsen teljességgel elnyomva a lelkiismeret, s így az ember szellemi része. Ha el van nyomva, akkor az Isten akaratával összhangban lévő élő lelkiismeret hangja elhal, vagy csak részben jut el a "címzetthez", a döntést meghozó emberi akarathoz.

 

Jó "ellenőrzés" a meg nem csalt, de mégis tiszta lelkiismeret. Mert megcsalom, ha azt mondom, hogy ez vagy az a dolog nem bűn, holott pedig valójában érzem, hogy az. Van a tételesen leírt, felsorolt bűnről szóló tudatlanság ideje, de az ember bensejébe be van kódolva a lelkiismeret törvénye, s erről a bensőben lévő törvényről beszél Pál a Róma levél elején (pl. Róma 2,14-15.), mint olyan lehetőségről, amellyel a pl. a mózesi törvényben rögzített bűnkritériumokat nem ismerők (erre szokták az eszkimókat példaként hozni) is élhetnek igaz életet - a tiszta lelkiismeretük által vezéreltetve.  

 

Isten vezetni akarja az embert kezdettől fogva a tiszta lelkiismeretén, szellemén keresztül. Ádáméknak a bűneset után azonnal bepiszkolódott a lelkiismeretük, s olyan dolgok kezdtek bejönni az életükbe, amelyek csak a beszennyezett lelkiismeretű embereknek a sajátja - félelem Istentől, elrejtőzni akarás előle. Márpedig az a boldog ember a biblia szerint, "akinek az Úr bűnt nem tulajdonít". Na ez az addig meglévő boldogság azonnal kikerült az első emberpár bensejéből, s helyére bejött a félelem Istentől.

 

Ádámék lelkiismerete nem halt el egészben, mind Ők, mind a gyermekeik újból keresni kezdték Isten akaratát. Nem mentek el a teljes öncsalás irányába, ahogyan sokan manapság. Mert hamisan nyugtatja meg a ma embere (valójában bűnöket elkövetve) a saját lelkiismeretét, mondván nem hiszek Istenben, s emiatt nem hiszem, hogy ezt, vagy azt valóban bűnnek tartja, s emiatt meg is teszem, mert a "nemhitem" szabaddá tesz az Ő saját(os) bűn/értékrendjétől. S nehogymá Isten szabjon nálunk jövevényként törvényt (1.Móz. 19,9.), mert van nékem/nékünk saját törvényünk!

 

Ezek az emberek azonban már tudnak Istenről, de tudatosan figyelmen kívül hagyják az Ő akaratát, értékrendjét, beszédét, szavát. Emiatt le van fojtva a lelkiismeretük hangja, s az nem hallja meg Isten szavát, akaratát, s emiatt elszakadnak Isten szavától, akaratától. Emiatt "maguknak törvényük", s így lesznek bizony "a maguk törvénye alapján megítélve" (Róma 2,12.).

 

Üdv.:

 

vm