Közben befejeztem a Majd ha az Orion felszáll c. Poul Anderson regényt. A kuszán induló cselekményszálak a 200. oldal táján egyszerű, lineáris, "real-time"történetbe futnak össze, és ez már így is marad, a kb. 9 főbb szereplő egymás után hal meg, öli meg egymást, míg végül csak az a 3 marad aki elmondja a konklúziót.

Nagyon elevenen rajzol meg különböző helyszíneket, az egyes szereplők otthonát a világ minden sarkából, érdekes történelmet kreálva nekik hogyan is alakult ki, alakult át mindez az atomháború után.

(Poul Anderson egyébként ebben nagyon erős: az alternatív világtörténelemben. Nemrég az egyik Galaktikában is megjelent egy novellája amiben a magyarok(!) Amerikáig eljutottak, a vikingekkel együtt, és szépen betelepítették.)

De hiába ezek a színes, élő részletek, a végére nekem nagyon ellaposodott, és lett benne egy olyan durva logikai hiba, ami majdnem teljesen hazavágta az egészet (tudjátok van az az amerikai mozis kifejezés, nem jut eszembe, ami kb. annyit tesz, hogy a néző jóindulatú hiszékenységének és tudatlanságának feltételezése, amikor az űrben is halljuk a robbanásokat, a lezuhant autó mindig robban a végén, a hatlövetűvel bármennyit lehet lőni, a borosüveggel fejbevert ember csak elkábul egy kicsit, de az is amikor a gonosz a végső leszámolás győztes pillanatában nekiáll prédikálni, hogy hősünk összeszedhesse magát, illetve a fogdmegjeivel elviteti jó messzire, hogy legyen ideje közben megszökni, ahelyett hogy helyben rövidre zárná a problémát, stb.)