takarito Creative Commons License 2006.10.08 0 0 2544

Annak alapján vonom ezt az egység kérdését kétségbe, hogy az Ádám teremtése során ennek szükségessége, léte vagy igénye fel sem merült.

Ádám nem "Istenben" volt, vagy "Istennel egységben" élt a kertben, hanem szabadon, és azt csinált amit akart. Ebben egyetlen tiltás volt csak kivétel.

 

Az egység továbbá nem meghalni szokott, hanem felbomlani, vagy megszakadni. Erre vonatkozó kitételek is hiányoznak az Édenkert történetéből. Ádám nem az Istenből lett kiűzve sem, hanem az Éden kertből. De nem az egység felbomlása miatt, hanem hogy ne szakítson az örök élet fájáról.

 

Ráadásul világosan látható az egység elméletének felállításánál az a keresztény szándék, hogy valamilyen módon az emberi engedelmességet kicsikarni törekedjék, mégpedig az isteni egység elvesztésére vonatkozó hivatkozással.

Ha az engedelmesség elve el van fogadva, akkor a diktálási technika már képes működni.

 

Amikor a gyermek megszületik, nem a paradicsomot veszti el, hanem még mindig egységben van Istennel. (Azért mondja Jézus, hogy ezek a kicsinyek mindenkor látják az én Atyám orcáját.) A környezethez való fokozatos alkalmazkodás során válik korlátozottá vagy akadályozottá ennek az egységnek a léte.

 

 

Előzmény: mindenszentek (2543)