Szép napot mindenkinek:-)

/lehet, hogy beszorultam valahova?:-)/

***

Micimackó látogatóba megy
A. A. Milne: Micimackó
(részlet)

Medveczky Medve, baráti körben a Micimackó néven is közismert, egy napon az erdőt kerülte éppen, gőgösen dúdolva az orra alatt: „Tralala, tralala, pritty, pretty, prütty.”
Reggel fogyókúrát tartott a tükör előtt, a Tralala-nótát énekelte talpára egyenesedve, hogy aszongya: tralala így, tralala úgy, aztán lehajolt nyögve néhányszor, hogy a mancsával elérje a lábuját. Reggeli óta párszor elmondogatta a Tralalát, míg kívülről nem ment.
Így dúdolgatott, csak úgy magának, közben kiment sétálni a kunyhó elé, azon tűnődve, vajon mivel foglalkoznak ilyenkor mások, és általában milyen lehet az, másvalakinek lenni, mint ő.
Tra-la-la, tra-la-la,
tra-la-la, tra-la-la,
pritty, pretty, prütty.
Tra-la-la, tra-la-la,
tra-la-la, tra-la-la,
pritty, pretty, prütty.
Egyszerre csak egy homokbuckához ért, és ebben a homokbuckában nagy lyuk tátongott.
– Aha! – mondta Micimackó. (Pritty, pretty, prütty.)
Ha hézagos műveltségem nem hagy cserben, akkor ez a bucka Nyuszit jelenti, a Nyuszi pedig Jó Társaságot és valami harapnivalót jelent. Tehát:
Lehajolt, bedugta a fejét, és kiáltott:
– Itthon vannak, kérem szépen?
Horkanó zaj támadt belülről, aztán csönd lett.
– Azt kérdeztem, kérem szépen, hogy itthon vannak-e – ismételte Micimackó hangosan.
– Nincsenek! – válaszolt egy hang, és még hozzátette: – Ne tessék úgy ordítani! Nem vagyok süket!
Micimackó tűnődött.
– Senki sincs odabent? – kérdezte.
– Senki.
Micimackó kihúzta a fejét a nyílásból, kicsit gondolkodott.
„Ez nem stimmel. Valaki csak van bent, ha egyszer azt Mondta, hogy hogy senki. Senki nem mondhatja azt, hogy senki, anélkül, hogy valaki lenne. Aki senkit mond, annak valakinek lennie kell.”
Így hát újra bedugta a fejét, és folytatta a társalgást:
– Hé, Nyuszi! Te vagy az?
– Nem – mondta Nyuszi megváltoztatott hangon.
– Ez nem a Nyuszi hangja?
– Nem hiszem – mondta a Nyuszi. – Legalábbis nem annak volt szánva.
– Vagy úgy – jegyezte meg Micimackó.
Kihúzta a fejét, gondolkodott, megint visszadugta.
– Volna-e olyan szíves tehát megmondani, hol van Nyuszi?
– Micimackó barátját látogatta meg…
– De hisz az Én vagyok! – mondta Mackó nagyon csodálkozva.
– Ki az az Én?
– Micimackó.
– Bizonyos ön ebben? – kérdezte Nyuszi, maga is elbámulva.
– Egész bizonyos – mondta Micimackó.
– Akkor hát bújjon be!
Micimackó néhány erőteljes tekeréssel benyomult a helyiségbe.
– Megállapítom – mondta Nyuszi, végignézve barátján –, hogy úgy van, ahogy mondja. Ez csakugyan te vagy. Szervusz! Örülök a szerencsének.
– Hát mit gondoltál?
– Tudod, sohase lehet biztosan tudni. Ismered az Erdőt. Az ember nem bocsáthat be mindenkit a lakásába... Nem árt egy kis elővigyázat. Parancsolsz valami harapnivalót?
Micimackó ilyenkor, reggel tizenegy óra felé, mindig parancsolt valami harapnivalót. Így hát jólesett látnia, hogy Nyuszi tányért és bögrét szed elő, s amikor megkérdezte: – Mézet vagy tejet? – gyorsan és izgatottan megjegyezte, hogy mindkettőt, aztán hozzátette, nehogy túl mohónak gondolják: – Kenyér nem kell. – Most egy darabig szót se szólt… Végül elégedetten dúdolva felállt, barátságosan parolázott Nyuszival, és kijelentette, hogy mennie kell.
– Ilyen hamar? – kérdezte Nyuszi udvariasan.
– Még maradhatnék éppen, ha te... – habozott Micimackó a zsírosbödön felé pislogva.
– Ami azt illeti – mondta Nyuszi –, magam is indulóban voltam.
– Akkor hát megyek. Isten áldjon meg!
– Isten veled! Remélem, jóllaktál.
– Mér, van még valami? – csúszott ki Micimackóból.
Nyuszi elrakta a terítéket, és kissé hűvösen csak ennyit mondott:
– Nincs.
– Nem úgy gondoltam – mondta gyorsan Mackó. – Hát akkor szervusz. Most már sietnem kell.
És már lódult is neki az ajtónyílásnak.
Mellső lábait kidugta, a hátsókkal nekifeszült, s egy percre az orra ki is került a szabadba.
Aztán a fülei... aztán a két mancsa... aztán a vállai... aztán...
– Segítség! – ordított Micimackó udvariasan. – Azt hiszem, jobb, ha visszafordulok.
– Annál is inkább – mondta Nyuszi –, mert magam is szeretnék kijutni.
– De nem megy ám! – mondta Micimackó. – Teringette!... Illetve azt akartam mondani: segítség!
Nyuszi hirtelen meggondolta magát, s mivel lakásának volt még egy másik kijárata, gyorsan kiosont rajta, megkerülte a buckát, odaugrált Mackóhoz.
– Bennragadtál? – kérdezte.
– Azt éppen nem – vetette oda Mackó fölényesen. – Csak pihenek itt egy kicsit... Tűnődöm és dudolászok.
– No, add ide a mancsod!
Micimackó kinyújtotta mancsát, és Nyuszi rángatta és rángatta és rángatta.
– Bu! – mondta Micimackó. – Ez fáj.
– A dolog úgy áll – állapította meg Nyuszi –, hogy be vagy szorulva.
– Ez mind attól van – jegyezte meg Micimackó kissé idegesen –, hogy ezeknek a modern lakásoknak nincs elég széles kijáratuk. A bejáratok jók, de a kijáratok nem léggé szélesek.
– Ez attól van – mondta Nyuszi kereken –, hogy telezabáltad magad. Akartam is mondani, csak nem szeretem figyelmeztetni a vendéget, hogy egyikünk túlságosan sokat eszik. És az az egyikünk nem én voltam. De ezen most kár vitatkozni, elfutok Róbert Gidáért.