A kegyelem és törvény szembeállítása alapvető keresztény tévedés. A kegyelem ugyanis nem a törvénnyel van szembeálítva, hanem a büntetéssel, ugyanis a kegyelem nem a törvényt törli el, hanem a büntetést. Azért mondja az írás, hogy dicsekedik az irgalom az ítélettel szemben, mert a kegyelem tudja a büntetés kiszabását egyedül érvényteleníteni. A kegyelem mindenható elvére helyezni az összes cselekedetbeli hiányosságot éppen ezért dupla hiba. Egyik hiba a kegyelem mindenhatóvá tétele, másik pedig felmenteni az embert vele a cselekedetek alól.

Pál azt a gondolatot jól kezdte el feszegetni, hogy nem törvényből van a megigazulás, de a következtetése már hibás lett. Valóban nem törvényből van a megigazulás, mert a törvény alól felszabadult minden zsidó, aki Istenhez megtér, valamint nem helyezhető alá egy pogány sem, aki Istenhez megtér. A hiba a folytatásban van, mert a megigazulás nem hit által történik. A megigazulás egyedül az igazság megismerése által történhet, amelynek megértésén keresztül válhat az ember cselekedete igazzá.
Ezért mondja Jézus, hogy keressétek az igazságot, mert az igazság megismerése nélkül csak igazságtalanságokat fogunk okozni. Ha tehát elménk tévedések és hamis megítélések foglya, hiába hiszünk Istenben vagy Jézusban cselekedeteink ezekből a tévedésekből fognak fakadni. Ennek széleskörű példáit vehetjük bármelyik keresztény gyülekezet hívőjének életéből. Valóban vezethet hit az igazságig, Jézus nem ok nélkül kérte, hogy higgyenek benne, de a megigazulás akkor is csak az igazság megismerésétől várható. Ahogyan Jézus mondja, ha megismeritek az igazságot, az igazság szabadokká tesz titeket, de a hit önmagában kevés ahhoz, hogy bárkit igazzá tegyen. Pál annak a félreértéséből vezette le a hit általi megigazulás gondolatát, mert a Mózesi törvény nélkül képtelen volt bármilyen igazságot elképzelni, pedig Jézus tanításai végig arról szóltak, ezért fogalmazta meg Pál a hit általi megigazulás elméletét.
Hit által pedig könnyű bárkit igaznak tekinteni, a legnagyobb hamisokat is.

Nem a kegyelem tesz tehát igazzá, hanem a kegyelem a büntetések terheitől való megszabaduláson keresztül lehetővé teszi az embernek azt, hogy az igazság útján, az igazság megismerésének az útján elkezdjen járni. (Ami a megtérés lényege) Ha kegyelmet kap az ember és nem kezdi az igazságot keresni, megmarad a hamis hitek és tévedések foglyaiként, a kegyelem csak abban az állapotban tudja tartani, hogy nem kap érte büntetést.

Pálnak másik alapvető tévedése az, hogy ha valaki igazságot cselekszik, akkor azzal azonnal kérkedni kezd, vagy felfuvalkodott, vagy elbizakodott és semmit nem ért. Azt kellett volna megértenie, hogy szeretet nélkül az emberi önzés használhatja fel az igaz vagy a jó cselekedeteket arra, hogy az ember mások fölé helyezze magát vagy különböző előnyöket csikarjon ki cselekedetei elismerése által. Ez azonban nem az igazság megcselekvésének a következménye, hanem szíve keménységének az eredménye. Pál ennek megkülönböztetése nélkül arra a tévedésre jut, hogy a cselekedetek általi igazság kérkedéshez vezeti az embert. Ez pedig sem az ószövetségi igazak, sem Jézus esetében nem volt igaz, sem a mai igazak esetében nem igaz, hiszen a kérkedés, felfuvalkodás és elbizakodás egyedüli alapja nem az igazság megcselekvése, hanem a szív keménysége. Különben nem biztatna Jézus az igazság megcselekvésére.

Az igaz ember tehát nem a hite által él, hanem az igazság megcselekvése által. Azért mondja az írás, hogy igazság által leszel erős, hogy Pál tévedéseiről leránthassuk a leplet.

Abban ugyan nagy gondolat van, hogy a hit által el lehet jutni az igazsághoz, ha akibe a hitedet veted, az valóban oda vezet téged. De ha a tapasztalatod az ellenkezőjét bizonyítja, akkor a hited tévhit volt. Ebben az esetben sem a hit vezet igazságra önmagában, hanem az a valaki akibe vetetted a bizalmadat, mondjuk Jézus vagy az Atya. Ugyebár adott Jézus egy tanítást, ami mind addig üres hit, amíg az ember meg nem cselekszi azokat. Ha tehát tapasztalaton keresztül átéli az ember Jézus igazságait, akkor válnak azok egyedül tudássá. Ami pedig túl van már a hiten.

A hívő tehát addig a pontig jut el, hogy hisz, de a megtapasztalás útjára mégsem lép rá, ami pedig egyedül megismertethetné az igazsággal, hogy valóban igazságot tudjon cselekedeni.