Olvasgatom a véleményeteket az állólámpások felújításáról, és az az érzésem alakult ki a hozzászólásaitokból, hogy nemigen érdemes egy komoly, anyagilag megterhelő és sok utánjárást igénylő felújításba kezdeni. Én is azon töprengek egy jó ideje, hogy érdemes-e belefognom a felújításba, vagy inkább kíméljem meg magam a sok idegeskedéstől, ami ezzel járna. (főleg, hogy magam nem sok dolgot tudnák rajta megcsinálni saját kezűleg).

 

Én az enyémet azért vettem, mert nagyon megtetszett, szerelem volt első látásra, és csak hétvégi hobby autónak szántam és így is használom. Ki kellett próbálnom, hogy milyen érzés egy ilyen szép régi autóval menni egy kört, sokszor mindennemű cél nélkül, csak úgy autókázni, és nagyon megtetszett. Sokszor alig várom a hétvégét, hogy legyen időm menni egy kicsit vele.

 

Mégis a kocsi eladása mellett döntöttem, mielőtt teljesen elhatalmasodik rajtam a szerelem vele szemben, és a család minden pénzét ráköltöm. Így is gyakran hallom a kérdést, hogy minek is tartom és költök rá, mikor ott van a „rendes”kocsi. A megvétele arra jó volt, hogy rájöttem, jó ezekkel a szépségekkel foglalkozni, olvasni róluk, kiállításokon megnézni, vezetni, stb. A majdnem két éves kisfiam, mikor hazaérek, csak annyit mond, „vezet”, és akkor be kell ülnünk az állólánykába az udvaron, ül az ölemben a vezetőülésben és földöntúli mosollyal kapaszkodik a kormányba. Ő most vezet. Tehát nálam az érzelmi értéke sokkal több, mint amennyit ténylegesen pénzben kifejezve ér.

 

Bocs a lelkizésért, és ha hosszú voltam, ez csak úgy kikívánkozott belőlem.