Azt gondolom nem a "normálisnak gondolt mintákból" kell kiindulni, hanem az adottságaink megértéséből. Nem tökéletlenek azok, csak tudatosan korlátozzuk, pont ilyen tökéletességről alkotott minták magunkra erőltetésével. A törkéletességről alkotott minták sohasem magunkból indulnak ki, hanem erkölcsileg elismert, életvezetésileg példát mutatott, vagy sikeres karriert elért személyek tekintélye alapján készítünk, szinte automatikusan a saját magunkkal való összehasonlítgatás közben.

Nos ez a minták szerinti viselkedés nem újkeletú dolog, nem örökölt, és nem a túlvilág misztikus eredménye életünkben, benne élünk már gyerekkortól kezdve, és a szülői nevelés során alaposan megszoktuk, szinte reflexxé váltjuk a megnyilatkozásait.  Tökéletesnek azt szoktuk mondani, ha egy ilyen jól begyakorolt mintát, egy adottt szituáció közben sikeresen elő tudjuk vezetni. Ha nem sikerül akkor máris tökéletlenséget érzünk. A hiba a dologban az, hogy mindebből hiányzik saját lényünk megértése, és ugyanúgy hiányzik az adott szituáció megértése, a szituáció látszata alapján bevált viselkedési normákat vetünk bele.

Ez a sikertelenség és eredménytelenség érzése, amelyből fakadóan tökéletlenségünkre igyekszünk következtetni.

A kereszténység az egyik legerősebb minta gyártó, és az engedelmeskedés szabályaival a tökéletesség ideáit akarja eléretni a hívővel. Meg sem gondolja, hogy miközben mintáit úgy adagolja, hogy a hívő adottságait figyelembe sem veszi, akkor elvárásai kényszerként nehezednek az életére, míg végül valamilyen szinten megrontja azt.