Ha a normális emberhez viszonyítunk éppen olyan hibásan hasonlítunk, mint ahogy az "első" emberhez próbáltuk, mert hát mi ugyan a normális ember?

A "normális ember" egy minta, amihez képest az eltérés mindenképp rongálásnak lesz beállítva, amely mintához való viszonyítás alapján valójában igazi lényünket töröltetjük el, amely egyedisége pont az egymástól eltérő tulajdonságainkban jelentkezne. A "normális emberről "alkotott minta lényegtelen, hogy a tudatunkba van beültetve, vagy kézikönyvekből próbáljuk alkalmazni, az eredmény az ember alkalmazkodásának és formálásának a vágya, lényegében tehát a lényének megrontása.

Jól lehet pont azzal kezdjük meg a rongálást önmagunkban, hogy ilyen mintákhoz akarunk igazodni, és normálisnak minősített értékekhez kezdünk alkalmazkodni, mégis a "normáknak" való megfelelést a könnyebb érthetőség, vagy a kényelmesebb szabályozhatóság kedvéért inkább érvényesítjük. Miközben a "normális embert" vezetjük elő mintának, az eredmény az ember létének rongálása lesz csupán.

A megoldás, hogy amiképpen elutasította Hamvas az első ember létének más emberre kötelező érvényét, de helyette bevezette a "normális ember" mintájának önkéntes kötődését, az elutasítást meg kell tenni a "normális emberről" alkotott mintának magunkra vagy más emberre kötelezővé tett érvényével.