b_bokonon Creative Commons License 2006.10.04 0 0 3908

Hagy árnyaljam egy kicsit ezt a nyugaton lévő megkímélt autó képet.

 

Most, hogy megvettem a feketét, egyik németországi (német) kollegámról is kiderült, hogy nagy állólámpás merci rajongó - egyetemista korában ez volt az első autója (kommentje szerint - akkor, kb 80as évek vége-90es évek eleje körül fillérekért lehetett hozzájutni, mert akkor cserélték le a bauerek tömegesen), utána még zsinórban volt neki három egymás után. Szóval ismeri a típust, maga javítgatta otthon, ahogy kell.

 

Ő azt mondta, hogy most nosztalgiából szeretne magának venni egyet - és nem talált olyan állapotút eddig, ami elfogadható lett volna - NÉMETORSZÁGBAN. Nem hiszem, hogy a pénz lett volna neki a gond és azt sem, hogy csakis az alsó szegmensben nézelődőtt. Sokat megnézett, és mindegyiknél előjöttek a klasszikus hibák - első ülés alatti szőnyeg alatt beázásnyomok torpedólemez rohadás miatt, rohadt ajtóaljak, rohadt sárvédők és kerékívek. Még azt is mondta, legnagyobb elborzadásomra, ha Magyarországon tudok egy szépen rendbenlévő darabot, azonnal vevő rá - és nem viccelt.

 

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy csak ilyen lepusztultak vannak, de a 4000 EUR-t kinált példányok ilyenek lehetnek.

 

Szerintem érdemes megvenni és tartani ezeket az autókat, ha nem kell sürgősen a pénz és megfelelően lehet őket tárolni (legalább ne romoljon tovább) - ezekből is egyre kevesebb lesz. Bontóban mondták, hogy pl. a 123-ast sem éri már meg nyugatról behozni bontani, mert 1000 EUR alatt már nem adnak - itthon persze még mindig ki lehet fogni pár tízezerbe kerülő autókat is.

 
Szóval szerintem, hosszú távon a piac végül el fogja ismerni a befektetett felújítási ksg-t is, legalábbis nem lesz akkora bukta mint most. 

Előzmény: Törölt nick (3907)