Hogy egy testi betegség öröklődik amelynek kihatása van a lélek folyamataira, az nem egyenlő a bűn öröklésével, amiről a biblia beszél. Ráadásul ezek a pszichiátriai említések elég speciális esetek, nem húzható rá olyan folyamatokra, amelyek gyökerei az emberi tudatlanságban és az érzéketlenségben rejtőznek és nem a genetikai vonásokban. Például Ádám és Éva két fia közül az egyik ártatlan a másik gyilkos lett, és ezek a vonások bármilyen családban szintén nem a szülőktől való öröklődés következményeiként jelennek meg.

A bűn azonban éppen azért személyre szólóan megítélhető, mert személyre szólóan felelős mindenki az elkövetéséért. Senki nem mondhatja, hogy mentségemre szól az, hogy már az apám is azt cselekedte. A bűn valójában az ember és körülményeinek kölcsönhatásából születik, amikor összeütközéseink okait nem értjük meg, kezdetben hibás döntésünkkel alapozzuk meg későbbi vétkeink születését.

Először az anyagi javakat többre kell értékelnünk az ember életénél ahhoz, hogy az anyagi javak miatt az ember élete ellen lépjünk fel.

Ahhoz tehát, hogy elejét vegye valaki a vétkei szaporításának, a gondolkodásmódját kell felülbírálni. Mert ha felfogásán változtat, értékelése is változhat, ha értékelése változik, másképp dönt és cselekszik.

Jézus amikor a megtérésről beszél, a felfogásunk változásáról beszél, amelyben az alapvető értékelési módszereink kerülnek bírálat alá. Ezért olyan fontos a tanítás, amely lehetőséget nyújt az értékek, folyamatok, és eredmények sokkal több szempontból való átvilágítására, mint azt egyébként az életben gyakoroljuk.

A kereszténység pont ezt felejti el, és a tanításai célja inkább a másik feletti uralom megszerzése, függetlenül attól, hogy az illetőnek a végén csak leírt, isteninek nevezett szabályoknak kell engedelmeskednie.