mindenszentek Creative Commons License 2006.09.24 0 0 2432
Koppenhágai modell
A kvantumfizikai jelenségek értelmezésére Niels Bohr és Werner Heisenberg által kidolgozott Koppenhágai Modell szerint egy kvantumfizikai kísérlet eredménye nem lehet biztos, az csak valószínűségekkel írható le és ezek a valószínűségek függenek a megfigyelés módjától. A megfigyelés ugyanis beavatkozás a kísérletbe. A megfigyelt mérési eredmény ezért a fizikai objektum és a megfigyelő személy kölcsönhatása során jön létre és erősen függ a kísérleti elrendezéstől és a mérés módjától.
A kísérleti elrendezés megfelelő beállításával pl. bebizonyíthatjuk, hogy a fény részecskékből áll, s egy másik kísérleti elrendezéssel bebizonyíthatjuk, hogy a fény hullámtermészetű. Objektum és szubjektum kölcsönhatása semmiféle kísérletből nem küszöbölhető ki.
A kísérletek „objektív” jellegének vitathatóságát erősíti az a tény is, hogy kvantumfizikai szinten csaknem értelmét veszíti a megszokott hagyományos tér és idő rendszerben való fogalomalkotás, amely utóbbihoz a „röghöz kötött” emberi gondolkodás ösztönszerűen ragaszkodik. Így pl. még azt sem állíthatjuk határozottan, hogy az atomokban az elektron az atommag körül kering, legfeljebb azt mondhatjuk, hogy:
  • bizonyos kísérleti körülmények esetén az elektron úgy viselkedik, mintha keringene az atommag körül,
  • más esetekben úgy viselkedik, mintha változó sűrűségű ködfelhő lenne, amely körülveszi az atommagot, s ez a ködfelhő olykor gömb alakú, máskor pillangó alakú, megint máskor lóherére emlékeztető alakú, stb,
  • megint más esetekben az elektron úgy viselkedik, mintha vékony rugalmas hártya lenne, amely beburkolja az atommagot,
  • még további esetekben az elektron úgy viselkedik, mintha végtelenül kicsi átmérőjű tömegpont lenne, amely úgy tud becsapódni egy szilárd tárgyba, mint egy sörétgolyó, más esetekben az elektron úgy viselkedik, mintha a térben táguló gömbfelület mentén minden irányban szétterjedő hullám lenne,
  • máskor viszont az elektron úgy viselkedik, mintha koncentrált energiacsomag lenne, amely egy pozitronnal való találkozás esetén megsemmisülhet és fénysebességgel szétsugárzódhat,
  • egyes esetekben pedig az elektron úgy viselkedik, mintha néha létezne, néha nem létezne, hiszen a vákuumfluktuáció során – pozitron párjával együtt – időnként spontán felbukkan a „semmiből”, majd rövidesen megint eltűnik a „semmibe”, stb.

napnál világosabb..részecske

akinek nem részecske, azzal máglyára:-)

Előzmény: Paleokrites (2429)