Márpedig ebben a vendéglátás elfogadásában, amiről pontosan az idézett helyen Jézus beszélt, nem látom ugyanannak a kijelentését, amelyben Pál meghatározza, hogy az evangélium hirdetői az evangéliumból éljenek.
Míg a tanítványok, amikor továbbmennek egy háztól az útra, éppen úgy pénztárca, begyűjtött adományok, és ajándékok nélkül mennek tovább, mint ahogy a házhoz kerültek. Ez jelenti azt, hogy munkájának bérére ugyan méltó, de nem jelenti azt, hogy megélhetését gyüjtögesse össze, hogy amikor már nem hirdet, akkor a megtermelt bérből ellássa házát, autóját, öltönyeinek sokaságát, és egész megélhetését.
Ugyanennél a kiküldetésnél jelenti ki Jézus, jóllehet Lukács elfelejti megemlíteni, de Máté nem, hogy az evangéliumot ingyen vették a tanítványok ingyen is adják tovább. Az adományok és ajándékok elfogadása fel nem merült a hirdetésért cserébe, sem elvártan, sem az el nem várás látszatával.
Az örömhírért ne adjanak elvárt örömmel az evangélium hozónak, ahogy felvetetted, mert pontosan ennek a szokásnak kialakítása a mai gyülekezetekben a hiábavaló elöljáróság és igehirdetők eltartásának bevált módszere, és igen jövedelmező. Lényegében pontosan az, ahogy Pál megfogalmazta, az evangélium hirdetői, az evangéliumból élnek meg, és nem úgy ahogy Jézus mondta, ingyen vettétek, akkor ingyen adjátok. De Pál kijelentése nyomán utcaszínházat rendeznek az evangéliumból, amikor az előadást eljátszották, körbejárnak kalapozni. Ingyen mondják szavaikkal, de az orrod elé nyomott kalap vagy kosár nem erről tanúskodik.
Jézus az úton haladó tanítványok ellátásáról beszélt ezzel, nem pedig a evangéliumból való megélés alapjairól. Ezek a tanítványok elhagytak mindent, se házuk, se mezejük nem volt, amíg Jézus el nem távozott, feladat volt követőinek minden javuktól való megválás. (Oszd szét minden vagyonodat, add a szegényeknek, és jer és kövess engem.) Az apostolok Jézus eltávozása után, ezt a vonalat elfelejtették továbbvinni.
Maga Jézus nyilatkozott egy alkalommal úgy, hogy a rókáknak barlangjuk, van a madaraknak fészkük, de őneki nincs hova a fejét lehajtania. Azért az arra való hivatkozás, hogy Jézusnak volt saját lakhelye, igen erőtelen igazolás az evangélium hirdetőinek a vagyonszerzéséhez. Mert amikor elindul Jézus az útra, és János még megemlíti, hogy saját lakóhelyére engedett két érdeklődőt, végig a tényleges evangélium hirdetése alatt sem saját lakóhelyre menést nem említ, sem annak vagyonának gyarapítását az adományokból.
Igen erőtlen magyarázat Pál és Barnabás elválasztása a többiektől arra, hogy ez jelenti Pál megbízását az apostoli munkára vagy az evangélium hirdetésére. Mert ha a munka a Jézus nevéről való bizonyságtétel zsidó és pogány előtt (Apcsel 9,15), akkor arra lettek elválasztva, de Pál önszorgalomból végzett tanításaira, az egyházak és gyülekezetek alapítására ez nem indok. Nincs korlátozás valóban Ciprus szigetére, de ebben nincs továbbküldés sem Ciprus szigetéről, csupán az elválasztásról tudunk az idézett igehelyből.
Lehet, hogy döbbenetes amiket írok egy biblikus kereszténynek, de ahelyett, hogy rettegnél attól, hogy mi van ha igazam van, próbálnád megérteni a mondanivalóimat.
Mi lenne, ha egyszer nem mint írástudó közelítenéd meg a szavaimat, hanem az igazság keresésének oldaláról? Lehet, hogy te a nagy írástudásoddal komolyabb bajt csinálsz, mint én a kérdéseimmel.
Még a Biblia védelmezése közben mindenkit elriasztasz az igazságtól.