Igazad van, és épp ez az, amin változtatni lehetne, kellene. A munkáltatónak egyébként tökéletesen igaza van - ő kizárólag annak alapján dönt, hogy a leendő kolléga mennyire terhelhető és megbízható, márpedig ebben egyelőre a férfiak a befutók. Többek közt az volna az állam dolga (világszerte), hogy a munkáltatók számára előnnyé kovácsolja a leendő, vagy már kisgyermekes anyukák foglalkoztatását.

Ennek a másik feltétele sajnos a társadalmi hozzáállás korszerűsítése, és nem azért, mert emancipáció (volt) van... Nem igazán tudom tolerálni a "bezzeg nagyanyáink korában"-nal bevezetett nyöszörgéseket. Semmi értelme vérre menő vitákat folytatni arról, jó-e, hogy a nők is tanulhatnak, dolgozhatnak, más szempontból: jó-e, hogy tanulniuk és dolgozniuk kell, és egyebek. Ez van, nem kell szeretni, de alkalmazkodni kell hozzá, nem pedig nosztalgiázni meg siránkozni. Arra gondolok, hogy talán valóban úgy volt (bár én személy szerint kétlem), mióta a világ világ, hogy férfiember hozta haza a zsákmányt meg a zsét, asszony pedig őrizte a családi tűzhely melegét, csakhogy ez nem érv... Most "most" van, most élünk, most dolgozunk, most nevelünk gyereket, most osztjuk be a munkát és a pénzt, időt és energiát, ergo az aktuális viszonyok figyelembe véve kell megszerveznünk az életünket. És ezek az aktuális viszonyok most olyanok, hogy a pénzkeresés gondja két ember vállára nehezedik, annak minden vonzatával együtt, ergo a háztartás és gyereknevelés felelőssége is kétemberes meló, már amennyiben igazságos "gondelosztásra" törekszünk... Az eb tehát (többek közt) a családon belüli munkamegosztásban van elhantolva.