A hiánycsökkenés 2001ig tartott, aztán nőtt.
Azért én 2001.2. negyedévtől a lakossági fogyit megnézném a helyedben. Innentől kezdődött az ígérgetés vagy ámokfutás. Tartott 2004 feléig.
Onnantól pedig megy a szarkavarás, mismásolás. Adjunk többet., hogy legyen több a bevétel. Észbontó.
Vegyünk el kevesebbet és növeljük a szolidarítást. Szintén.
Qrva sok közgadaságtani balfszság hangzott el itt politikusok szájából az elmúlt 6 évben.
Az oviféle járulék és adócsökkentés járható út, de nem most. Először stabilizáció, utána csökkentés. Fordítva nem megy. (Ezért volt a fidesz ígérethalmaza tózse hazugság.)
Aztán át is tértünk gyurcsányozni. Szvsz, én a helyében felajánlanám a parlamentbenk, hogy lemondok, aztán szavazzanak. Ez olyan polgári, schmittes megoldás lenne.
Úri huncutság.
De elkalanoztam a topiktól. Vagyis még most sem értem or kán komát, miért kellene értenie egy makroközgazdásznak az adójóváíráshoz. Persze, ha beleugat, nézzen utána. Ez elemi kötelessége lett volna surányinak is.
Persze, tudomásom szerint, ő most a két bank összeolvasztásán dolgozik. Persze úgy, hogy a cibesek jöjjenek ki jobban magyarországon.))