Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy isten. Magányos és boldogtalan isten volt, több okból is. Egyrészt egyisten volt, tehát nem volt hasonszőrű cimborája, se ellensége, akivel időnként beülhettek volna egy sörre, vagy lejátszhattak volna egy kétes kimenetelű égiháborút. Másrészt mindenható volt, ami azt jelentette, hogy bármit, bármikor megtehetett, nem kellett várnia vagy vágyakoznia semmire, amit kiejtett a száján az azonnal valóra is vált. Ráadásul ott volt az az ellentmondás is, ami annyira bosszantotta, hogy ti. mindenható volt, ezért akármekkora követ tudott teremteni a semmiből (ezt néha meg is tette unalmában, először kis kavics, ami nő-növekszik, a puszta akarat által formás sziklává, majd egész heggyé lesz) és közben tudta, hogy a világegyetem legsúlyosabb kövét is képes létrehozni, talán olyan súlyosat is, amit már maga sem tudna felemelni, kétségbevonva ezáltal saját mindenhatóságát. Ilyenkor bosszúsan félrelökte a követ, ami persze katasztrófákat okozott, bolygók ütköztek és semmisültek meg, civilizációk égtek porrá, egyszer még egy szupernova is fellobbant, aminek fénye évmilliók múltán elért egy távoli bolygóra, ahol, milyen furcsa, mégis szokásos fintora a sorsnak, pont az Ő eljövetelét jósolták belőle a bölcsek. Sokat töprengett ezen az ellentmondáson, és arra jutott, hogy ez a Pascal nyelv létrehozásához hasonlatos, amit azon a bizonyos bolygón használtak a számítógépek korának hajnalán, és egy kompiláló típusú, tehát előzetes értelmezést és gépi kódra fordítást igénylő nyelv volt, melynek előzetes értelmező és gépi kódra fordító programját éppen Pascalban, tehát a szóbanforgó, létrehozandó nyelven írták meg. Tehát először volna a nyelv és aztán volna a cselekedet, és a cselekedet értelmezésére is a nyelv szolgálna, így pusztán a "mindenható", valamint a "felemelhetetlen kő" és a "felemelés" megfelelő meghatározása a feladat. Ez persze nem vigasztalta meg, magányossága és boldogtalansága továbbra is megmaradt, hiszen ott volt még harmadrészt az, hogy mindenütt jelenvolt, mindenben, még a csillagrendszerek legtávolabbi bolygóján hajladozó legapróbb fűszálban is, ezért egyszerre érezte magában minden szerves és szervetlen létező összes örömét és bánatát, a világ összes információját, de úgy, mint azon a távoli bolygó Internet nevű világhálójában, ahol minden megtalálható volt, de alkalmas kereső híján semmi sem került ebből kézzelfogható közelségbe, és ha sikerült is találni valamit, a kereső sosem tudhatta, releváns találat-e, amit talált. Így volt ezzel ő is, folyamatos keresésben, és még az sem segített, hogy azon a távoli bolygón rátalált a releváns találatokat ügyesen rangsoroló keresőprogramra, mivel annak üzleti modelljében nem volt benne istenek kiszolgálása keresőkifejezésekhez illeszkedő fizetett hirdetésekkel. Így aztán továbbra is magányosan halászgatott a világmindenség tengerében, hol mozdíthatatlan sziklának érezve magát, hol nyugtalan szeretőnek, hol meg egyszerre hűvös acéltűnek, langyos vénának és sóvárgó receptoroknak. Így múlatta az időt, amelyből korlátlan mennyiség állt rendelkezésére, hiszen, és ez is hozzájárult magányához, örökkévaló is volt, ami több a halhatatlanságnál, mivel nem csak örökké élt, de soha meg sem született, mert mindig is volt. Így hiába is keresett magánál esendőbb barátokat, mire kialakulhatott volna a kapcsolat, a barát elenyészett a semmiben, és ott maradt ő, az űrben keringő kietlen sziklák, barna törpék és fekete lyukak társaságában, amelyek vizsgálata közben a messzi bolygó fizikusai éppen azon vitatkoztak, vajon táguló, vagy idővel szűkülő világegyetemben élünk-e, és ő csak reménykedhetett az utóbbiban, mert egy szűkülő világegyetem isteneként az "Örökké" és a "Minden" egyre kevesebbet jelentene, és egyszer elérne arra a határra, mikor egy elképzelhetetlenül kis pontba sűrűsödne szikla, szerető, tű és ő maga, és végre minden kéznyújtási közelségbe érne, mert semmire sem vágyott jobban (így végül mégis volt valami, amire vágyott), mint elérni a messzi bolygón mesélt csodálatos történetek végére, ahol a mesélő azt mondja: és boldogan éltek, amíg meg nem haltak.