Dorinesz
2006.09.18
|
|
0 0
714
|
Nem mondom, hogy nem lehetne javítani, sőt én is azt szeretném, ha a helyzet javulna. De ahhoz az összes Gyurcsány féle csúszómászót ki kéne ütni a politikából, és végre olyan életszinvonalat kéne létrehozni, hogy az embereknek ne jusson eszükbe a lopás, mint megélhetési forma. Aki dolgozik, azt fizessék is meg érte. Én is nevetségesen kevés fizetést kapok minden hónapban. Semmire nem elég. Volt abban a szlovéniás riportban, hogy ott egy kezdő orvos is 200 ezer forintot keres. Pedig annyival nem fejlettebbek. Ugyanezt Mo-on is produkálni lehetne. Énszerintem, ha kevesebb lenne a primitív hülye agresszív ember, máris jobb lenne Mo-on. Mindenhol agresszív vadállatokkal találkozni. Mindenki rohan, mindenki szívrohamban fog meghalni. Én úgy döntöttem, hogy lassítok. Ha valaki nem bír eléggé gyorsan bekanyarodni előttem, nem fexem rá a dudára, hanem megvárom, amíg bénázik. Én is voltam kezdő, tudom mennyire szar az, ha teljesen be vagy tojva attól, hogy volánhoz kell ülnöd. Próbálok mindenkinek segíteni, aki kéri, sőt még magamtól is. A múltkor pl megálltam egy elakadt fickónak, és megkérdeztem, hogy tudok e segíteni. Végül elhúztam grétig, mert ő is itt lakott. És tök jól esett, hogy segíthettem, mert tudom, hogy mennyire szar az, ha mindenki csak továbbmegy, és b*sznak rá, hogy te ott halsz meg az útszélen. Ha az emberek gondolkozás és magatartás módja megváltozna, akkor minden sokkal jobb lenne. Máskülönben meg az emberek már annyira agresszívvé váltak, hogy hovatovább én már attól félek, hogy polgárháború fog kirobbanni, addig játszanak az idegeinkkel ezek a szemetek. |
Előzmény: Farore (711)
|
|