Nem mindenfajta hit ellen beszélek tehát, hanem a tévhitek ellen. Számomra csak leszűkített értelme van a hitnek, tehát egyszerűen bízni valakiben, hogy nem akar becsapni, ha mond nekem valamit. Jézus esetében is ez a bizalom az ami számomra fontossággal bír. De ez a hit azonnal tudássá változik, ha meggyőződsz arról, hogy amit tanított, abban mekkora igazság van. A hit ezért nálam csak az indító lökés, nem pedig egy megtérés célja, ahogyan a keresztények hirdetik, és megállnak az igazságáról való meggyőződés előtt, hogy hitben járjanak.
Számomra teljesen világos, hogy Istenben nem hinni kell, hanem őt megismerni. Ám egy keresztény ezer kibúvót mond ez ellen, közben mindezzel az Isten nevére hivatkozik.
A hazugság szándékos félrevezetés szerintem,  sem a keresztények, sem maga Pál nem győzött arról meg, hogy ők hazugsággal vernék át a többiek fejét. Azért beszélek inkább félreértésről, mert a tudatlanság és a jószándék ötvözete elsőfokon szinte csak félreértést szül.  Jóllehet később ezek átalakulhatnak hazugságokká, amikor rájött valaki a tévedésére, de mégis ragszkodik hozzá tekintélye, pozíciója, avgy emberi elismerése megtartásának kedvéért, ilyenkor már a szándékosság hazugságra változtathatja a kezdeti tévedését. Ilyen is van, de a keresztényeknél általában nem a hazudozás a jellemző.

Különös, hogy azt is tudom, hogy Isten hibáik, tévedéseik, félreértéseik ellenére is nagyon szereti őket, a probléma csak az, hogy ezt egymással a keresztények nem tudják megtenni, itélkeznek, vádaskodnak, szeretetet hidegítenek meg, kirekesztenek, komoly sértéseket okoznak azoknak, akiket végül is Isten szeret.