én igazán először egyetemre kerülve hallottam élőben, hogy valaki mamának-papának szólítja a szüleit, addig csak filmekben láttam. ettől nekem ez örökre olyan "pesties" szokás marad. pedig már 15 éve én is itt élek :) és mormika sem pesti :)

nálunk anya-apa van, vagy édesanya-édesapa, a lányok, illetve még csak a nagy beszél, így szólít minket, ezt szerettem volna babakoruktól. az anyu-aputól idegenkedem, valahogy nem szép számomra, pedig ezt használom én is. a férjem szülei mama és x.papa, az én szüleim y.papa és .... /ezt nem írom le, speciális, mert nemzetiségi faluban nőttem fel, anyai ágon horvátok az ősök, és a nagymama szó horvát alakjának becézéséről van szó, anno én is így szólítottam a saját anyai nagymamámat/. a nagyi és a papi is idegen tőlem.

ja, még egy furcsaság: ki nem állhatom, ha egy gyerek keresztnevén szólítja a szülőjét. egyik exem is így hívta az anyját, mindig a hideg futkosott a hátamon. hogy ezért voltak nagyon rossz viszonyban, vagy a kezdettől nem bensőséges, kiskortól sok különléttel tarkított kapcsolat eredménye lett a néven szólítás, nem tudom, és persze lehet egy anya-gyerek kapocs szuper, a néven szólítás ellenére is, ez csak az én mániám, meg rossz tapasztalatom.