Az önkritikát valójában mindenki használja, kérdés azonban, hogy milyen mércével ítél.

 

Ebben a topicban a biblikusság mércéjét vizsgálhatjuk, a keresztény önkritikája végül is nem más, mint magatartásának és cselekedeteinek vizsgálata a Biblia magyarázóinak a fényében. Önkritikájának szabályozó rendszere tehát bibliai elvek alapján összeállított erkölcsi rend.

 

De a nem biblikus embereknek is szokott olyan mértéke lenni, amit inkább valamilyen elfogadott tekintély állított össze, amit erkölcsösnek, vagy istentől igazoltnak, vagy tudományosan bizonyítottnak nevezett, és amely mértéken keresztül az ember ugyanúgy önkritikát gyakorol, mint egy biblikus.

 

Mindegyik hibája az, hogy önmagunk megmérése nem életünk és helyzetünk megértésén alapszik, hanem gondolkodás nélkül hasonlítjuk magunkat - gyakorlunk önkritikát - egy hit által, bizalommal választott írástudó, tekintély, szent irat  erkölcsi értékrendje alapján.

 

Vajon igazság szolgáltatja az önkritika mérlegét, vagy egy tekintélyesnek tartott értékrend kényszere?

Valóban azért kényelmetlen az önkritika mert igazságos, vagy azért mert téves értékek alapján szül kárhoztatást?

 

Pál apostol két hibát is elkövet értékrendjének biztosítására, egy: kötelezi híveit a feltétel nélkül (átgondolás és megértés nélküli) való engedelmeskedére, kettő: értékrendjének isteni eredetet tulajdonít.

 

Pál maga is egész életében farizeus volt, mivel magas pozícióba jutott, magatartásának és életének önkritikájához az alapokat Mózes törvényei, a Tóra szolgáltatta. Vélhetően a pálfordulás után nem volt képes teljes értékében átlátni az önkritikájából származó hibákat, ezért amikor a törvényhez való igazodást a törvény alól való felszabadítás elvével képes volt levetkőzni, új értékrendet kellett önmagának is biztosítania, amelyhez igazíthatja saját cselekedeteit és életét.

Pál levelei ebből a hibából származnak, ezért fontos neki a hit általi és feltétel nélkül való  engedelmeskedés, ezért volt szükséges egy új mintát teremtenie a lélek/szellem szerinti élet megalkotásával.

 

Pál tehát nem Jézus tanításaiból indul ki, különben a megértés és az igazság éppen olyan fontossá vált volna, mint ahogy azt Jézus szerette volna, és a tévhitek születésére és áttekintésére,  a vak bizalmak keletkezésére és meglátására nagyobb biztosítéka lehetett volna.