takarito Creative Commons License 2006.09.13 0 0 2290

Nem nagyobb a szolga az uránál és a tanítvány a mesterénél, mondja Jézus. Ha a gyülekezet Isten vezetése helyett emberi vezetőt jelöl ki megválasztásával, képtelen lesz előrébb jutni, mint választott vagy önjelölt vezetője. Isten nem jelöl ki vezetőt sohasem, erre ott van Jézus tanítása, aki világosan meghatározza, hogy egy mestere van mindenkinek aki a mennyben van, az Atya, nem pedig egy földön választott. Azt is tanította, hogy az Igazság Szelleme vezet el minden keresőt az igazságra, ezzel nem azt jelentette ki, hogy egy gyülekezeti vezető fogja elvezetni az embereket minden igazságra.

A tanító a tanítását előadhatja, az igazságot kijelentheti bárki. Ha azonban őt vezetővé válasszák, szavait már nem igazsága miatt, hanem tekintélye miatt (=hit által) kezdik elfogadni, ezért tanításaiban, előadásaiban jelentkező hibák a hallgatók ellenőrzése nélkül kerülnek be életükbe, cselekedeteikbe, tévedéseiből sérelmeket teremtve a környezetükben. (Nem kell messzire menni egy gyülekezet vezetőjének tanításából származó károk felfedezésére) Pál apostol ennek alpjait fektette le levleiben, és a kitalált rendszerének bírálóit kárhoztatás, kirekesztés és átkok célpontjává tette. Mivel a vezető már szinte a tévedhetetlenség és felülbírálhatóság helyzetében élve kirekesztett minden lehetőséget magyarázataiban és előadásaiban jelentkező tévedéseinek feltárása elől, a kritikusait balgatag vitatkozóként hamis prófétaként vagy a Sátán szolgájaként megjelölve hallgattatja el, előadásaiban az ítéletei igazságtalanok, tanításai félreértések lesznek, és tanácsai nem ismerik fel a gonoszt.

 

A gyülekezet hallgaóti pedig nem lesznek nagyobbak, mint akit követnek tanításában.