A megtérés sohasem cél, hanem az ÚT kezdete, a kereszténység azonban a megtérőt már az üdvösség elnyerésének ígéretével megállítja.

Kegyelem tehát nem a tökéletesség nekünk tulajdonítását jelenti, hanem csak a megtérést biztosító bűnök bocsánatát engedi el. A többit igenis a megtérőnek meg kell tenni, az ÚTON el kell indulni, nem csak rálépni.

A Pál féle megváltás Jézus több evangéliumi példázata alapján téves hiedelem megalkotását jelenti. Pál a megváltást Jézus engesztelő áldozatként való feltüntetésével alapozza meg tévesen, hiszen bűneink büntetését nem áldozat által, hanem Isten bocsánata által lehet csak eltörölni.
Mert ahol bűnök bocsánata vagyon, nincs többé bűnökért való áldozat.
De ha az áldozat által engedtetjük el a bűnöket, hiábavalóvá tesszük a bocsánatot.

Jézus folyamatosan nem az áldozatának az elfogadásához köti Isten bűnbocsánatát, hanem a mi irgalmasságunkhoz, ez még a miatyánkban is megjelenik. Példázat is van arról, hogy nem a megváltás ami miatt elengedi Isten a bűnöket, hanem Isten szánalma, mégpedig az adós szolga esetében, akinek tartozását nem fiának a halála miatt engedi el, hanem mert megszánta.
A szőlőmunkások példázatában is a gazda a fiát nem a szőlőmunkások megváltására küldi, hanem a termés betakarítására.
Az egész evangéliumból hiányzik a megváltás elmélete, azt teljes egészében Pál találta ki a farizeusi felfogásának folyományaként.
Bármilyen értelemben a megváltás elmélete nem evangéliumi, hanem Páli, és Isten megbocsátását helyezi hatályon kívül. A megváltáson keresztül ugyanis nincs szükség az Isten elé állásra, hanem a megtérőnek egy hitvallást kell elfogadnia, amely a megváltás alapján veszi el tőle bűneinek terhét. A bocsánat azonban Isten elé állást követel, és csak akkor lesz megbocsátás, ha Isten maga ezt valóban megteszi.

De akkor az igazi.