Hit nélkül, csupán tanulással megismert igazság üdvözít-e?
Ebből a gondolatból eleve több félreértés születik.
Senki nem állítja, hogy hit nélkül juss el az igazságra. A hit azonban addig kell, amíg elfogadod Jézustól a tanításai igazságába vetett bizalmat. Utána fog jönni a tanulás, ami már nem hit, hanem cselekedet és gyakorlás kérdése. NEM hit által jutsz el Jézussal az igazságra, hanem az igazság megismerése által. Hit által csak a bizalomig lehet eljutni.
Másik rossz gondolat, hogy ha a tanulást azonosítjuk a törvény megtanulásával, ismeretével, holott égbekiáltó a különbség, Jézustól nem Mózes dolgait kell megtanulni, hanem az Isten dolgait, az igazság és szeretet gyakorlásának a tudományát, nem pedig a zsidó szolgaság és Mózesi büntetések tudományát.
Amiképpen Pál elveti a törvény általi igazság és ismeret formáját, én is aláírom ezt a gondolatát. Mert az ismeret és igazság az Isten és az élet megismerése és tapasztalatai által lesz valósággá, nem pedig Mózes törvényeinek a tanulmányozása által, sem pedig Pál hittana által.
Pál tehát hiába hirdeti, hogy Isten azt akarja, hogy minden ember az igazság ismeretére jusson el, amikor olyan tanításokat fektet le, amelyek akadályozzák, hogy minden ember az igazság ismeretére eljusson. Nem állítom, hogy szándékosan, de mindenképp azért állítja, mert nem értette meg az ÚT lényegét.
Ma is minden gyülekezet Pál tévedései nyomán az ÚTRA térést hirdetik aluljáróban, szószékről, templomból és szamizdat iratokban, de SENKI nem beszél ténylegesen az ÚTON járásról.
2 Tim 2,25-26:
A ki szelíden fenyíti az ellenszegülõket; ha talán adna nékik az Isten megtérést az igazság megismerésére,
És felocsudnának az ördög tõrébõl, foglyokká tétetvén az Úr szolgája által az Isten akaratára
Pál az igazság megismerését is rosszul ajánlja fel, mert felajánlása után megmagyarázza, hogy mit ért az igazság megismerésére való megtérésen: tudniillik, a hívő fogollyá tételét az Úr szolgája által.
Ez a mondata Pál legnagyobb buktája, amit a 2 Timótheus 2,25-26 alatt elsüt, ráadásul mindezt a hamis igazságot Isten akaratának állítja be.