Márk 16,15-18:

És monda nékik: Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek.

A ki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül; a ki pedig nem hiszen, elkárhozik.

Azok pedig, a kik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket ûznek; új nyelveken szólnak.
Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak

 

Máté 28,18-20:

És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.
Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén õket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében,
Tanítván õket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!

 

Eleve két olyan igehelyet hoztál fel példának, amelyek pont azt jelzik, hogy pontatlanok az evangélisták. Jézus nem valószínű, hogy kétszer elmondja egymás után a mondanivalóját, egyszer Máté szerint, egyszer Márk szerint, hanem inkább az evangélisták visszaemlékezései nagyon pontatlanok. Nyílván saját elképzelésük is közrejátszik visszaemlékezéseik megfogalmazásában, de ha az evangélium szellemét valaki megsejti, akkor ezekből csak a lényeget veszi alapul. A hit nyilvánvalóan nem egy önmagában való hit, vagy Pál elképzeléseit igazoló alap, hanem annak a bizalomnak az alapja, ami Jézus tanításainak igaz voltát fogadtatja el. A hit tehát bizalom abban, hogy ha megtartjuk Jézus tanításait, akkor megtapasztaljuk tanításainak az igazságát. Semmi egyéb. Ha azonban már van tapasztalatunk Jézus tanításainak igaz voltáról, akkor már nem hiszünk benne, hanem tudjuk, hogy igaz, és ezzel lesz a követő tanítvány. Tehát tanítvánnyá az embert nem a hit, hanem a tapasztalat teszi.

Márk megfogalmazásában az a pontatlan, hogy Márk függővé teszi a hiten kívül a megkeresztelkedéstől is az üdvösséget, amit Máté nem tesz meg, Máté nem tesz semmit üdvösség függővé, hanem pusztán a feladatok elvégzésére helyezi a hangsúlyt. Az evangélium szelleme alapján nyílván látható, sem hit sem megkeresztelkedésnek nem lehet függvénye az üdvösség, mert mindenütt az életmód, tehát a cselekedetek vannak az evangéliumban hangsúlyosan fontossá téve. A búzát és konkolyt is a cselekedetek alaján fogják elválasztani nem a hitük vagy megkeresztelkedésük alapján. Nem is állítható Márk alapján az sem, hogy tehát aki nem hisz, az nem üdvözül, inkább gondolandó az, hogy aki hisz (lényegében bízik Jézus tanításainak az igazságában), az megcselekszi Jézus tanításait, ezáltal alkalmassá válik arra, hogy búzaként legyen megítélve.

Valójában az is ellentmondásos, hogy János ugyan megtérésre keresztel, viszont Máté fenti igehelye alapján már az Atya, Fiú és Szent Lélek nevében kell keresztelni és nem megtérésre, hanem tanítványságra. A hibás következtetések azonban mindegyik esetben az, hogy a megtérést a keresztelkedéstől, a tanítványságot pedig a nevektől teszik függővé.

 

Nem jó egy kalap alatt emlegetni Pált Jézussal, vagy akár Jakabbal. Míg Pálon kívül valóban fontosak a cselekedetek, Pál állandóan ellene van, hogy a hit és a kegyelem fontosságát hangsúlyozza. Míg Jakab holt hitről beszél Pál Rómabeli megnyilatkozása ellen, Pál válaszól a zsidókban írt általad idézett helyén és holt cselekedetekről beszél, amiből az Istenben való hitre kell megtérni:

Pál: Annakokáért elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre, nem rakosgatván le újra alapját a holt cselekedetekbõl való megtérésnek és az Istenben való hitnek

És Pál a Jakab által emlegetett igazság cselekedetei helyett hitből való cselekedeteket talál fel:

Jakab javasolt cselekedetei:

Ha pedig az atyafiak, férfiak vagy nõk, mezítelenek, és szûkölködnek mindennapi eledel nélkül,
És azt mondja nékik valaki ti közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg és lakjatok jól; de nem adjátok meg nékik, a mikre szüksége van a testnek; mi annak a haszna?

Pál kitalált cselekedetei:

A mosakodásoknak, tanításnak, kezek rátevésének, holtak feltámadásának és az örök ítéletnek.

És ezt megcselekeszszük, ha az Isten megengedi

 

Nme arról van szó, hogy nem veszek tudomást dolgokról, hanem elutasítok banális tévedéseket a Bibliából.

 

Lássuk Ábrahámot.

Amiképpen jól állapítod meg, hogy Jakab a cselekedetek nélkül látja holtnak a hitet, olyan téves az a gondolat, hogy Pál hit nélküli cselekedetek által képzeli lehetetlennek a  megigazulást, vagyis hogy Pál azt állítaná, hogy önmagában való cselekedetekből nem igazulhat meg az ember. EZ a gondolatod téves. Pál egyáltalán nem a cselekedetekből vallja a megigazulást, hanem csak hitből, nehogy bárki is kérkedjék. Ha ugyanis valaki a szűkölködőnek enni ad, vagy a meztelent felruházza, akkor már cselekedetek által akar megigazulni, és akkor fizetségre számíthat, nem pedig kegyelemre. Ezért mondja Pál:

Annak pedig, a ki munkálkodik, a jutalom nem tulajdoníttatik kegyelembõl, hanem tartozás szerint

A munkálkodás nyílván nem a gonosz cselekdetekre érti, hanem a jóra, különben nem munkálkodásról beszélne, hanem bűnök elkövetéséről.

Ezért Ábrahámnál nem kapcsolja össze a hittel a cselekedeteket, ahogy te tévesen megfogalmazod, hanem szigorúan elutasítja:

Mert ha Ábrahám cselekedetekbõl igazult meg, van mivel dicsekedjék, de nem az Isten elõtt.

Pál fel sem hozza érvnek, amit te feszegetsz, hogy vajon Ábrahám a jutalom reményében ölte volna le a fiát, vagy nem, sőt arról sem beszél, hogy félve Isten haragjától teszi meg vagy sem. Ugyebár a jutalom egyébként is fel volt vetve Ábrahám előtt, mert a sok nép Atyjává lenni ha az által tud, hogy feláldozza egyetlen fiát, akkor is ezt jutalom reményében teheti. De Pál nem erről beszél, Ábrahám cselekedetének értékét azzal hárítja el, nehogy fizetséggé váljon a dolog.

Ezt több érvvel is igazolni igyekszik, említi például hogy nem törvényből, hanem hitből, nem körülmetélkedésből, hanem körülmetéletlenségből, sőt Dávid példáját hozza fel, aki azt mondja:

A mint Dávid is boldognak mondja azt az embert, a kinek az Isten igazságot tulajdonít cselekedetek nélkül

Hát azt gondolom, hogy a Rómabeli levél 4 részének bármilyen igazolása a cselekedetek szükségessége mellett teljes tévedés.

Mondanám, ha később Pál módosít is saját megfogalmazásain, és pontosítani akar korábban elkövetett téves kijelentéseiért, az még nem jelenti azt, hogy azok nem tévesek. Ha tehát találsz egy olyan igehelyet Páltól, ami saját magát cáfolja, nem gond. Talán rájött ő is a tévedésére, és szeretné kiigazítani. Egyik legkritikusabb ilyen  megnyilatkozása az is, amikor belátva azt, milyen tévelygést igazol, megpróbálja kijavítani: "azt mondom ezzel, hogy cselekedjük inkább a gonoszt, hogy abból jó származzék?" És megpróbálkozik korábban levezetett tévedéseinek újraértelmezésével.

 

Nem A HITNEK kell minden megpróbáltatást kiállnia, hiszen életedet is adhatod a tévhiteidért. Lásd Pál. Pál cálja azonban az elvakult elfogadása annak amiket ő tanít, ezért folyamatosan a hitet emeli mindenható követelménynek, amely nélkül elveszik a bűnös pogány. Neked sajátos elképzelésed van, amelyben a téves kijelnetéseket némi csúsztatással tudod egybeszerkeszteni a többi igehellyel, ezért olyan keresztény filozófiát rajzolsz meg, amelyet sem Pál sem Jakab nem mondott.

 

Jellemző elméleted erre pont a szabadság és a hit törvényének egybemosása, amelyet sem Pál, sem Jakab nem úgy értett, ahogy te egybemostad. Vizsgáljuk meg.

Pál hogyan értette:

Egyszerűen a törvény megcselekvése nélkül hit által igazul meg az ember. (ami a hit törvénye nála)

Jakab hogyan értette:

Ha ellenben megtartjátok a királyi törvényt az Írás szerint: Szeressed felebarátodat, mint tenmagadat, jól cselekesztek (ami a szabadság törvénye nála)

Te hogyan értetted:

az embernek a hitének az Istenben meglelt szabadság alapján kell cselekedetekben is megnyilvánulni

Ami önmagában igaz, de sem Pál sem Jakab nem erről beszél. És attól még nem igazolja egyik kijelentését sem, hogy önmagában a kijelentés igaz és nem mond ellen egyiknek sem. A te megfogalmazásod ugyanis átlép egy fontos feltételt, ugyanis nem veszi figyelembe azt a nem mellékes körülményt, hogy hogyan leli meg az ember hit által Istenben a szabadságot, mert Pál és Jakab pont ezen a ponton mond egymásnak ellen. Ugyanis az Istenben meglelt szabadságot Pál hit által cselekedetek nélkül, kegyelemből , Jakab pedig szeretet megcselekvése által találja meg.

 

Ezek a hivatkozásaid pedig puszta feltételezések:

Ábrahám  hitt abban, hogy a hite miatti törvény áthágásának szabadságával csak addig kell élnie, amíg Isten közbe nem lép, s megakadályozza a végső pillanat előtt. Ha pedig mégsem, akkor hitt abban, hogy Isten visszaadja Neki a fiát, hiszen Ő előszólíthatja a meglévőket, a holtakat megelevenítheti.

1 Ábrahám nem hitt abban, hogy megakadályozza őt Isten a végső pillanat előtt

2. Abban sem hitt, hogy visszaadja neki Isten a fiát. Hogy pedig Isten képes megeleveníteni a holtakat, arról nem szólt Isten ígérete. Nem is úgy adta vissza az Isten, hogy megölte Ábrahám a fiát, aztán Isten megelevenítette, pedig az lett volna a megelebenítésben való hit szép példája.

3. Abban hitt Ábrahám, hogy még ha feláldozza is a fiát, akkor is sok nép atyjává tudja őt az Isten tenni. Az ígéret arról szólt, (1 Móz 15,5) hinnie abban kellett. Ne vonjunk ide Páli elképzeléseket, maradjunk a Bibliánál.

 

 A hit és cselekedetek összhangja sem egyértelmű feladat. Hinni lehet a fapapucsban is és a főzőkanmálban is, mégsem kapsz általuk üdvösséget. Ha egyszerűen azt teszed, hogy hiteddel összehangolod a cselekdeteidet, akkor még ugyanúgy súlyos tévedésekbe eshetsz, mintha nem hangolod össze. Ezért jobb Jakab megfogalmazása, aki a cselekedetekről megmondja a követendőt, és megmutatja az ő hitét az ő cselekedetéből, ami a szeretet.

Pálnak nem ez a célja, ezek kiderülnek a leveleinek több helyen megfogalmazott nézeteiből. Az ő célja a megváltás, a hit általi megigazulás, a megigazulás nem testi (test ellenes) megfogalmazása, a feltétel nélküli engedelmeskedés kivívása megfélemlítés, ígérgetés és hitetésen keresztül. És Pál ezzel nem csak Jakabnak, hanem az egész evangéliumnak ellene mond.