Én azért fel vetnék egy-két gondolatot az ügyben aminek az alapján a Pál apostoli látomást a damaszkuszi úton meg lehetne kérdőjelezni.

Valójában két szereplőtől tudjuk az esetet konkrétan, az egyik Pál, másik Ananiás, aki odamegy a megvakult Saulhoz, és még Szent Lélekkel is megtölti.

Nos a Szent Lélekkel tötlött Pál igazi próbája Péter elé kerülésekor történik, az elé a Péter elé, aki az előtte való napokban meglátva Anániás és Safira szívének gonosztól megszállását a félre tett mező árának ügyében, ez Anániás és Safira halálát jelentette. Péterről, aki naponta gyakorolta a Szent Lélekkel való keresztelést eme példa alapján feltételezem, hogy képes volt megkülönböztetni azt az embert, akit nem töltött be a Szent Lélek attól az embertől, akit betöltött.

Nos Barnabás ez elé a Péter elé vitte Pált, akinek szívbeli állapota nem győzte meg Pétert arról, hogy egy Szent Lélekkel töltött isten választottját lát. Nem is hitte el tehát, hogy Pál az Úr szolgája lenne, csakis Barnabás kifejezett erősködésének nyomására volt hajlandó Pált az Úr szolgájának tekinteni, amikor Barabbás részletesen elővezette a Damaszkuszi történetet. Valójában letett arról, hogy kételkedjen a dologban, hátha mégis az Úr akarja... Eza  hátha a mai kereszténység eltévelyedését jelentette. Pál tehát Barnabás győzködésére lett apostol, nem pedig a Szent Lélek bizonyságaképp. Akit a Szent Lélek betölt, attól nem szokás a Szent Lélekkel betöltötteknek félnie.

Ap csel 9,26-28:

Mikor pedig Saulus Jeruzsálembe ment, a tanítványokhoz próbált csatlakozni; de mindnyájan féltek tõle, nem hivén, hogy õ tanítvány.
Barnabás azonban maga mellé vevén õt, vivé az apostolokhoz, és elbeszélé nékik, mint látta az úton az Urat, és hogy beszélt vele, és mint tanított Damaskusban nagy bátorsággal a Jézus nevében.

És ki- és bejáratos vala köztük Jeruzsálemben