Norbikának, szeretettel:

http://www.fideszfrakcio.hu/index.php?CikkID=52929

"Hajrá, magyarok! - Nyerni fogunk

2006. március 19. 16:26

Hogy lesz itt fellendülés, meg jólét, meg gazdasági sikerek, anélkül, hogy testében, lelkében ép, szellemében kiművelt, elegendő ember állna rendelkezésre. Éé arra vállalkoztam, hogy ezt a testében, lelkében ép, azaz egészséges, szellemében kiművelt embert fogom a magam eszközeivel segíteni - mondta kongresszusi beszédében Mikola István, a Fidesz miniszterelnök-helyettes jelöltje.

Mikola István beszéde

Köszönöm szépen a bizalmat, tisztelettel köszöntök mindenkit. Ma reggel, amikor elindultam Szentendréről, ahol polgármester-választás van, egy MSZP-s aktivistával keveredtem vitába. Aktív volt, és azt mondta nekem, egy indulatos kiszólásával, hogy majd meglátjátok, hogy lesz itt megapolisz, biopolisz, technopolisz. Megkérdeztem, hogy nekropolisz is lesz-e, nekropolisz is lesz, az is lesz.

Hát, így néznek ki valahogy azok a választási ígéretek, amelyekkel a következő időkben meg kell majd birkóznunk, elhitetvén az emberekkel, hogy mindazt, amit a programban megfogalmaztunk, meg tudjuk csinálni. Nagyon nagy a feladat, és miközben itt a kiváló szónokokat hallgattam eszembe jutott, hogy az én feladatom is nagyon nagy lesz, hiszen igaza van Eperjes Károlynak, az alapokig nem tudtunk még lenyúlni, és az alapokat még nem tudtuk megváltoztatni.

Nem régen zártuk József Attila centenáriumát, és sokszor a fülembe cseng egy versének néhány nagyszerű verssora: "ezernyi fajta népbetegség, szapora csecsemőhalál, árvaság, korai öregség, elmebaj, egyke és sivár bűn, öngyilkosság, lelki restség, mely hitetlen, csodára vár, nem elegendő, hogy kitessék, fel kéne szabadulni már."

Nem szabadultunk még fel, hellyel-közzel kisebb eredményeket elkönyvelhetünk, a munka java azonban még előttünk van. Az elmebajnál azért álltam meg egy pillanatra, mert mindenféle elmebaj is van rajtunk. Kedves idős kollegám, nemzetközi hírű pszichiáter professzor, akivel a napokban kávéztam, elgondolkozott, s azt mondta nekem: Kedves István, mára odajutottunk, hogy a rendelőmben már nincs egy normális elmebeteg. S elgondolkoztam ezen, megkérdeztem, hogy hát tanár úr, mi van a rendelődben? Hát azt mondja: nincs egy rendes skrizofrénia, paranoia, azt mondja, mindenféle magatartászavar, szocializációs problémák, pánik szindróma, neurózis, munkahelyi stressz helyzetekből következő lelki bántalmak vannak. S elgondolkodtam rajta, hogy sokkal nagyobb lelki bajokat szenvedtünk el, mint amilyen, mondjuk a privatizációnak az anyagi, pénzügyi ártalmai. Messze nagyobbak a lelki ártalmak az országban.

S tovább hülyítenek bennünket - nem tudok jobb szót találni. Tegnap mentem az M3-a utón és látom a 18 emeletes házon a hatalmas plakátot, ugye Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt ábrázolja a plakát 18 emelet, csak a füle 3 emelet, - megszámoltam -, elgondolkoztam rajta, hogy hát ezzel lehet ebben az országban nyerni? Hát hogy lesz itt fellendülés, meg jólét, meg gazdasági sikerek, anélkül, hogy testében lelkében ép, szellemében kiművelt, elegendő ember állna rendelkezésre. És arra vállalkoztam, hogy ezt a testében, lelkében ép, azaz egészséges, szellemében kiművelt embert fogom a magam eszközeivel segíteni, hiszen csak akkor fog dübörögni a gazdaság - hogy klasszikust idézzek - , hogyha van elegendő egészséges ember hozzá, vagyis ahogy csúnya szakzsargonnal mondjuk, a humán erőforrásnak a kondíciója jó.

Hogy mit kell tennünk? Új tudat formálásra, a nemzettudat formálásra van szükség. És nem árt, hogyha az ember végiggondolja a tudományoknak a megállapításait, eredményeit, az új nemzettudat csak akkor tud kialakulni, hogyha abba a bizonyos nemzetlélekben, a kollektív tudattalanban elegendő energiatömeg, energiamennyiség van. Sajnos az alaphelyzet nem jó, mert a magyar nemzetlelkéből, a kollektív tudattalanból, Mohácstól Trianonig, Trianontól december 5.-ig, a történelmi vereségek, háborúk elszívták az energiákat. Ma energiahiányos a kollektív tudattalan, vissza kellene valamilyen módon töltenünk ebbe az energiát, erőforrásokat kellene nyernünk ahhoz, hogy elindulhasson egy új, olyan nemzettudat kialakulása. És ennek részeként egészségtudatosság jöhessen létre, ami a jövőnk szempontjából alapvetően fontos.

Nézzük végig nagyon röviden, hogy mi az a négy alapvető erőforrás, energiaforrás, amelyet a tudomány ma, a nemzettudat formáló energiaként ír el. Ezek közül az első, a nemzeti identitás. Hát nem állunk jól a nemzeti identitással, március 15-én kedves barátom, állatorvos kollégám a Pók utcai lakótelepi lakás 2. emeleti lakása erkélyén kitette a címeres magyar zászlót, mire a szomszéd erkélyről egy testes asszonyság átkiabált, hogy vegye le onnan azt a Fidesz zászlót, mert még baja lesz belőle. Elgondolkoztam rajta: hát itt tartunk? Nemzeti identitás... Még mindig, mintha tabu lenne.

A második nagy energiaforrás az a szolidaritás. A társadalmi szolidaritás, az hogy gondoskodunk egymásról, hogy figyelünk egymásra, mert az ember különleges lény, különleges biológiai lény, Isten teremtménye, Isten képmására teremtett lény, akinek van egy különleges képessége, amivel csak az ember bír az élővilágban, nincs más aktornak ilyen lehetősége, képessége, tulajdonsága az élők között. Nevezetesen az ember önmagát képes észlelni, mint cselekvő személyt, azt mondjuk, hogy lelke van. A lélek nem más, mint az önmagam szubjektív észlelésének a képessége. Ez pedig óriási felelősséget ró az emberre, hiszen nem ösztönök vezetik, észleli magát, mintegy tükörben látja önmagát, reflektál az önnön létére, és az nem jelent kevesebbet, mint hogy felelős azért, amit csinál, de fordíthatom ezt úgy is, hogy felelős a teste, lelke épségének a megőrzéséért, sőt annak a fejlesztéséért. S tovább viszi a tudomány, a filozófia ezt a gondolatot és azt mondja, hogyha az ember önmagáért felelős, akkor ezt a felelősséget az embertársával szemben is gyakorolnia kell, hiszen az ént, csak a te határozhatja meg. Az ént a te definiálhatja. Ez az egymásért vállalt, viselt felelősség, minden közösségépítésnek az alapenergiája, mondhatom, hogy a kovalens kötése. Ez az egymásért vállalt, viselt felelősség nagy dimenzióban, nagy közösségben, nemzetközösségi méretekben jelenik meg, akkor szabadulnak fel azok az energiák, pszichés erőforrások, amelyek megint csak a kollektív tudatnak a kondicionálásával új nemzettudat és új tudatosság, egészségtudatosság kialakulását jelentheti.

Nem működik a szolidaritás, nem működik makroszinten, a napokban elgondolkoztam rajta, hogy a társadalombiztosítás befizetési listáin bizony ott találhatók a rendszerváltást követően az eredeti tőkefelhalmozásban milliárdossá vált vezérek, bankvezérek, mellettük vállalati vezetők, minimálbéren bejelentve. Úgy elgondolkodtam rajta, hogy hová lett a társadalmi szolidaritás? De a mindennapokban vizsgáljuk az egymásért viselt, vállalt, vállalható felelősség ügyét, akkor bizony látnunk kell, hogy vajmi keveset törődünk egymással. Lépcsőházakban ma úgy mennek el emberek egymás mellett, szomszédok, hogy egymásra sem köszönnek. Nem hogy megkérdezné, hogy harmadik napja hallom, hogy köhögsz, ne hozzak neked valami gyógyszert? Vagy megyek vásárolni, ne segítsek? Látom, hogy gyengén vagy, beteg vagy. Nem törődünk, nem foglalkozunk egymással.

A programunkban hadat üzentünk ennek, a program a szolidaritásról szól, a családokról szól, és már itt vagyok a harmadik nagy erőforrásnál, a családoknál. A család a társadalom legkisebb közössége, személyiségfejlődés szempontjából a gyermek a családtag személyisége, fejlődése szempontjából alapvető társadalmi közösség. Azon kívül pedig, aki családban, jó családban él, jó családban szocializálódott, annak jobb is a születéskor várható átlag élettartama, vagyis hosszabb és minőségibb életet él, mint a nem családban élők. Ma nem a családok vannak a gyermekeiknek az értékrendje csúcsán, hanem többnyire a szingli, önmegvalósító, lélekhámozott életmód, amiben az ember sérülékennyé válik, senkinek nem jó, az egyénnek sem, a környezetének sem, hát talán csak a pszichiátereknek, mert van elég betegük, úgy, ahogy az elején mondtam.

A negyedik nagy energiaforrás a hit, az a hit, amelyik mer bízni a jövőben, elhiszi, elhiteti az egyénnel is, hogy változtatni tudunk a sorsunkon, elhiteti hogy van kiút az ezernyi bajunkból, hiszi, vallja, elfogadja a kinyilatkoztatást, ami nem több, nem kevesebb, mint hogy a világban minden problémára kódolva van a megoldás. Ezeket a kódokat kell feltörnünk. Kell az élethez és az egészséghez is egy jövőbe irányuló offenzív, optimista magatartás. Aki pedig istenhívő, és itt sok nagyszerű példát hallottunk az istenhit nagyszerűségéről, annak tudnia kell, hogy ő egy olyan képességgel bír, amivel a nem hívő nem, ő az imájával, fohászával be tud avatkozni a sokszor megváltozhatatlannak vélt világfolyamatba. Orvosként jól ismerem ezt, hiszen nap, mint nap láttam, hogy másképp gyógyul az a betegem, akinek a gyógyulásáért imádkoznak, akinek drukkolnak, látogatják, bejárnak hozzá, mint az, akit a nagy bajában, szenvedésében magára hagytak. Az életben működnek olyan spirituális erők, erőforrások, amelyeket a magyar nemzet ma nem aknáz ki, amelyekben az óriási tartalékok rejlenek a nemzettudat formáláshoz, és a boldogabb jövőnkhöz. Közben elterelik a figyelmünket, ezekről a dolgokról nehéz ma beszélni, hiszen mit látunk ma a televízióban, hát madárinfluenzát például. Ugye látjuk a három tenort, megjelenik, oltatja magát állatbetegség ellen, állatvakcinával. Én elgondolkoztam ezen a jelenségen, ugye láttam a televízió képernyőjén megjelenni az egészségügyi minisztert, országos tiszti főorvost, az elmaradhatatlan, most már még az ipari kameráknak is interjút adó Kökény Mihályt, és látom, félmeztelenül oltatják magukat. Érdekes volt orvosként nézni ezt a jelenetet, arcizmuk se rezdült - pedig fáj ám azért az rendesen - beoltották őket állatbetegség ellen. Az egyik kedves, a televíziót velem együtt néző barátom azt mondta, persze oltatják magukat, mert már megtollasodtak. Ugye ez volt a válasz.

Közben folyik fű alatt a kórház-privatizáció. Nem beszélünk róla, csak időnként megjelenik a Népszabadságban, hogy a 157 kórházból 60 lesz. Hogy fizetni kell az ellátásért. Megjelenik a nagy sztár Kóka - nem emlékszem a keresztnevére - Kóka megjelenik a televízióban és beszélget Verebes úrral. Verebes úr elmondja a nagy amerikai élményét, hogy valami baja történt, elment az orvoshoz, az orvos meggyógyította, utána átnyújtotta a kártyáját, az orvos lehúzta, és boldogan távozott. Erre azt mondja a Kóka miniszter, hogy így lesz ez nálunk is. Hát egy fenét lesz így nálunk, nem lesz így nálunk, mert itt legalább két, két és félmillió ember van, akinek kártyája sincs, meg aki nem tud, meg nem is akar fizetni az ellátásért, mert becsületes járulékfizetőként van a rendszerben. Fizetőképessé akarják tenni az egészségügyet, ne hagyjuk!

És ezeket a bohózatokat éljük a végtelenségig. Eszembe jut kedves professzorom Binder tanár úr - Isten nyugosztalja -, aki egyszer egy nemzetközi kongresszuson, amikor az előadó valami marhaságot mondott azt mondta: "Fiam, ne csodálkozz rajta, mert az előadót, mélyen szántó szakmai ismeretek nem korlátozzák véleménye megformálásában". Ez volt a szöveg, egy életre megjegyeztem.

József Attilával mondta: "Magyarnak lenni, kollektív neurózis." Ne hagyjuk, hogy az legyen. Ne hagyjuk, de ehhez bátorság is kell, hogy ne hagyjuk. Ma nagyon sok gyávaságot tapasztalok, még értelmiségi körökben, barátaim körében is, nem mernek eljönni a fórumra, nem mernek megjelenni egy-egy televízió műsorban, mert még bajuk lesz belőle. Eszembe jut Nemeskürty tanár úr, akinek a nagyszerű, új interjúkötetében olvastam a sorokat, hogy a háborúban bizony az első lövés sokszor a gyávákat érte. Nem ment meg bennünket a gyávaság, a paraván mögé történő elbújás semmitől sem. Ki kell állni, mert nagy kérdésekről van szó, legalább egy olimpiányi nagy kérdésről van szó, ha nem nagyobbról, meg kell próbálnunk nyerni, de nemcsak négy évre nyerni, hanem húsz évre nyerni legalább. Mert ha négy évre nyerni tudunk, és utána, mondjuk az ötmillió magyarnak állampolgárságot tudnánk adni, és ők szavazhatnának - 20 évre minden eldőlne ebben az országban.

Még egyszer köszönöm a megtisztelő bizalmat, minden erőmmel megpróbálom Orbán Viktor miniszterelnök úrnak a nehéz munkáját támogatni, bátornak érzem magam, jó kondícióban vagyok. Azt mondom, hogy megpróbálok erőmhöz mérten részt venni az új országépítő munkában, ami nem más és nem kevesebb, minthogy ezt a szétesett világot újra össze kell raknunk.

Eszembe jut a kedvenc versem a Nyúliskola. Arról szól, hogy jön a vihar, szétveri a káposztaföldeket, a káposzta szétesik, kétségbe vannak esve a kisnyulak, szaladgálnak le, föl, mi lesz velünk, itt a tél a nyakunkon, nem lesz káposzta. Akkor jön a bölcs nyúltanító, leülteti a kisnyulakat maga elé a mezőn, félkörben, s mondja a leckét. A lecke pedig úgy szól: hogy az egymást támasztó táposztó levelek képeztek káposzta letépett levein belül tapasztalt képletet, mely a kopasztott káposzta törzse, úgy hívják, hogy torzsa. Ugye szép a vers? Ha most erre a torzsára sorjában visszatapasztjuk a letépett táposztó káposztaleveleket, akkor szakasztott helyesen, fejesen szerkesztett káposztát képeztünk. Ez a lecke, megértettétek?

Na, nekünk is ez a lecke. Nem olyan bonyolult, csak csinálni kell, sok sikert mindenkinek.

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok, nyerni fogunk."