A kérdésedre pont az előző hozzászólásodban a második kérdésre adott harmadik válaszban feleltél egy másik államra utalva.
Irán is most éppen elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy csak azt az ENSZ-határozatot fogadja el, amivel egyetért, azzal meg amit kifejezetten ellene hoztak, nyilván nem ért egyet, mint bármely (nem csak az eddig emlegetett kettő, hanem az összes!!!) más állam, amelyik ugyanezt teszi.
Az ENSZ-nek akkor is van értelme, ha sokszor kikényszeríthetetlenek a határozatai, ráadásul az is igaz, hogy bármilyen döntés elfogadása, akármilyen demokratikus módon (értsd egyenlő jogú résztvevők többségi határozatával) nem jelenti sem azt, hogy a döntés valóban optimális, sem azt, hogy valóban kikényszeríthető a kisebbségben maradtak irányában, főleg, ha közvetlenül azok ellen irányul.
Igazából az életben mindenki valójában csak saját magára nézve tud határozatokat hozni és, ha a realitás talaján akar maradni akkor azok is csak szűkíthetik a saját lehetőségeket, ugyanis a lehetőségeket bővítő határozatok vagy objektív korlátokba ütköznek, vagy nem csak tőlem függnek.
Szervezetek esetén ugyanez a többségi döntéssel egyetértőkre igaz. Arról határozhatok, hogy én nem fogok Iránnal kereskedni, arról is, hogy rekurzíve azokkal sem, akik ezt megteszik, mert ezeket a döntéseket én hajtom végre. Arról is határozhatok, hogy valaki más tegyen meg valamit, de értelme elég kevés, mert a másik nyilván csak akkor teszi meg, ha érdeke és én max. annyira befolyásolhatom, amennyire az eddigi együttműködésünk a másiknak hasznára vált. Ezt tudom ugyanis megszüntetni önkorlátozással, ami persze nekem is veszteséget okoz, tehát a saját lehetőségeimet szűkíti. Ha ez a veszteség a másik oldalon elég ahhoz, hogy megváltoztassa a másik oldal preferenciáit az alapkérdésben, akkor sikerült kikényszerítenem, ha nem, nem, és ráadásul az is lehet, hogy én veszítenék annyit, hogy a saját preferenciáim fognak megváltozni.
schgy