Na kis lemezkritika nem kevés hallgatás után:

Different World: Állat nyitónóta, a verze az elején amit Dickinson süvölt nagyon beindító lesz majd élőben egy tömött csarnok elött. a dal amúgy sok újdonságot nem nyújt, egy laza hardrock szám nagy pillanatokkal....(9/10)

These Colours Don't Run: Számomra a lemez mélypontja, a refrén még karakteres de a dal töbi része eléggé unalmas, abszolút nem köti le az ember figyelmét. 3 percbe nyugodtan belesűríthették volna ha már lemezre került. a középső rész hangszeres játéka és dallamai a BNW és a Virtual lemez legkínosabb pillanatait idézi....(5/10)

Brighter Than A Thousand Suns: Vannak benne nagyszerű elemek és részek, de alapjában véve tipikusan az a dal amit nagyon-nagyon ritkán fogok elővenni. A kezdő riff még érdekes is, de a dal ellaposodik nem is olyan lassan. a refrén kurva jellegtelen, csak a szóloknál érzem azt hogy egy kis ihlet szállta meg őket. a dalgalloppozós részre meg semmi szükség nincs....(6/10)

The Pilgrim: Egy király dal végre, Nicko kezdi majd egy hatalmas dallammal folytatódik és a sodró lendület egy nagyon szép és eltalált refrénbe torkollik. a dal folyamán még érdekes melódiák bukkanak fel amik engem leginkább a Rainbow Gates of Babylon dalának a hangulatára emlékeztetnek. Az X-Factor legszebb dala lehetne ha akkor írták volna meg....(9/10)

The Longest Day: Fenyegető hangulatban kezdődik a dal és ezt a részt kicsit el is nyújtják, majd (számomra meglepő módon) felszabadult,énekelős refrénbe borul át az amúgy sötét témákat boncolgató mű. utána egy elegáns túrás jön majd a szokásos szólok és befejezés. átlagosnál valamivel jobb....(7.5/10)

Out Of The Shadows: Akár Dickinson egyik saját dala is lehetne, de ettől még nem jó. kicsit nekem olyan amerikai rádiórockos hangulatot áraszt. adrian szólója remek benne illetve az instrumentális részek is nagyon ott vannak. sajnos a refrén olyan amit mondjuk 20 éve biztos nem pakoltak volna fel az aktuális lemezükre....(7/10)

The Reincarnation of Benjamim Breeg: Eleje roppant mód unalmas,hiába mondja Harris hogy feszültséggerjesztő, inkább csak álmosító. Azonban utána nagyon beindul a dal, a lemez egyik fénypontja ez a menetelős, ősrock hangulatot árasztó szong, amiben király a groove és Dickinson is leénekli a csillagokat. a szóló elötti rész meg egyenesen fenomenális, a fénykorukban írtak ekkora zenét. Ha nem lenne az unalmas intro akkor max pontos lenne....(9/10)

For The Greater Good of God: Ahogy Harris kezdi az engem az X-Factor "Blood On The World's Hands" című dalára emlékeztet. Utána Dickinson énekelget nem túl emlékezetes verzét,de a belépő gitárok adta tempó és a két refrén az már nagyon üt, nekem eleve tetszenek ezek az elharapott énektémák(lásd Montségur). az instrumentális rész meg egyenesen monumentális, sikerült egy igazi nagyzenekari hangulatot elkapni, ami után a gitárosoké a színpad, az egymásba folyó szólok és harmóniák is jól eltaláltak, Harris nagy formában volt mikor ezt a számot komponálta....(9/10)

Lord Of Light: Kicsit jellegtelenül kezdődik, de utána egy nagyon húzos kis riff veszi át a hatalmat és Dickinson is a dalt átélve énekel. a refrén olyan jó közepes,semmi különös, a gitárosok meg elszórakoztatják magukat magukat és a jónépet a szólóik alatt, de ők sem múlják felül magukat....(7.5/10)

The Legacy: Akusztikus gitárral és egy tényleg titokzatos hangulatot árasztó énektémával kezdenek, majd az első 3 percben filmzenékre emlékeztető betéteket hallhat a nagyérdemű kelta dallamokkal megtűzdelve. Maga a riff valahonnan Dio Dream Evil című lemezéről maradt le, de ide is nagyon illik,a refrén meg kicsit a kortárs trúmetál bandák dallamvilágát idézi, de valahogy itt nem érzem kínosnak,sőt. a hangszeres résznél jön megint a 70-es éveket idéző hangszerelés és gitárjáték. összeségében egy remek dal, egyik kedvenc....(9/10)