Néhány régi mondatom kikívánkozik belőlem az életösztön-félelemérzet-halálfélelem-menekülési-védekezési kényszer-ellentámadás-halál gondolatsorhoz:

 

Úgy hiszem, hogy a halál, a másvilág, az Isten fogalmának kialakulásához a különbözőség tudása, az idő és a tér absztrahálása, meg a számfogalom („soha többé itt”, az „ugyanekkor, de másképp, másutt”) elegendő volt. Az álom csupán egyik bizonyítékul szolgált a képzelő értelem számára.

 

Az értelem az álom nélkül is elfantáziált az égen, földön, föld alatt eszközt (villámot, vizet, hamut, követ) használó, fölrengetésre is képes, számára láthatatlan jelenségen. Már beszélt. Kézenfekvő volt, hogy élő alanyt tegyen az állítmány elé.

 

„Menekülésre a halál elől nem volt semmi ok”  (51. hsz)

Szerintem az életösztönt csak az öngyilkosság elkövetője tudja legyőzni.

 

A méh valószínűleg a halál fogalmának ismerete nélkül követ el öngyilkosságot - győzi le az életösztönt -, amikor védekezése, ellentámadása során kiereszti fullánkját, ami szerv a halálhoz. Igazi végtag.

 

„Az ember volt az elso olyan eloleny, amely a halalt tudati szinten megertette.” (48. hsz)

És magára is vonatkoztatva más halálát, féluralmat szerzett élete fölött.

 

A méh ösztönös öngyilkos. Az ember ebben is tudatos. Tud meghalni. Ez a tudás az értelem feltétele. Tudás? Inkább antitudás…Anyagelven: a tudat végső visszahatása. Biblikusan: az Édenben a halni-tudás fája állt, az áteredő bűn már Ádámig visszaható bűnné válhat.

 

Mondják, a magzat fejlődése tükrözi a faj kialakulását. Nem tudom, azt mondják-e, hogy a gyermek szellemi fejlődése tükrözi az értelem kialakulását, de én ezt gondolom. Arra gyanakszom, hogy a gyermek kb. 4 éves korára válik igazán értelmessé s fogja fel, mit jelent a halál, mit jelentene az ő halála, a „soha többé itt”, -  akkoriban kezd  kialakulni a szabadsága, a személyiség tudatos hatalma az élete felett... „…ezért nem ugrik le a szakadékba…” (51.hsz.)